Cáfolják Bajnait a Hajdú-Bét kárvallottjai

Várhatóan nyár elején megkezdődhet a Hajdú-Bét csődje miatt kárt szenvedett baromfitenyésztőknek szánt mintegy 200 millió forint kiutalása.

Magyar Nemzet
2013. 05. 10. 3:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet összeállításából kiderül, hogy a baromfi-feldolgozó cég csődjének kárvallottjai Bajnai Gordonnal ellentétben nem tartják politikai propagandaakciónak, hogy a kormány mérsékelni kívánja veszteségeiket. A volt kormányfő – aki csütörtökön már üdvözölte a kártalanítást – a Wallis vezérigazgatója volt, amikor a cégcsoport tulajdonában lévő Hajdú-Bét tönkrement. A politikus csütörtökön arról is beszélt, hogy a rezsicsökkentést csalásnak tartja, és az azt célzó intézkedések fenntarthatatlanok. Egyúttal kijelentette: az országnak fel kell ébrednie abból a rossz álomból, amelybe az Orbán-kormány működése miatt került.

Bajnai Gordont csütörtök délután Vásárosnaményben azt mondta: nem felelős a Hajdú-Bét csődjéért – írja a hirado.hu. „Bocsánatot kérni nincs okom, nem vagyok felelős az ő kárukért, soha nem voltam sem igazgatósági tagja, sem vezérigazgatója ennek a cégnek. Az egyik tulajdonos képviselője voltam, ezt a pozíciót is már csak akkor kezdtem el betölteni, amikor a Hajdú-Bét már iszonyú nagy bajban volt” – fogalmazott a volt miniszterelnök.

A Medián felmérése szerint egyébként az ellenzékkel szimpatizálók Bajnait jobb vezetőnek tartják, mint a szocialisták elnökét, Mesterházy Attilát. A kutatásból azonban kiderül az is, hogy a lakosság többsége Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb miniszterelnöknek.

A teljes cikket a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatja.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője korábban a Hajdú-Bét mellett a Dataplex, a Postapalota, az MTV-székház ügyét, a Volánbusz fóti telephelyének bérlését, a Budapest Airport privatizációját, a sukorói telekcserét, a sanghaji világkiállítást hozta fel a Bajnaival összefüggésben említhető ügyek sorában, amelyek közül több kapcsán nyomozás, eljárás is indult.


Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.