A középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokat tartalmazó részében – ahogy az várható volt – előkerültek a magyar történelem „sarokpontjai”. Így a tanulók kaptak kérdést a dualizmushoz, a mohácsi vészhez, az Aranybullához, Szent István uralkodásához és az ország három részre szakadásához kapcsolódóan. Ezenkívül a feladatsorban helyet kapott az alkotmányosság, a demokrácia gyakorlásának formái, a határon túli magyarság, az Európai Unió működése és a nyilasmozgalom is.
Az érettségi második fele esszéírás. Itt olyan témakörök kaptak helyet, mint a honfoglalás, az ENSZ működése, a magyarországi reformáció, a középkori gazdaság vagy Széchenyi programja. „A diákok a »romák hátrányos helyzetének összetevőiről« is írhatnak fogalmazást, ehhez egy korfát, a romák iskolai végzettségéről egy táblázatot, a magukat cigány nemzetiségűnek vallók arányáról pedig egy térképet kaptak” – olvasható az Eduline.hu-n.
A portálnak nyilatkozó diákok szerint a középszintű érettségi rövid feladatai nehezek voltak, viszont az esszékérdéseket könnyűnek tartották. „A vizsgázóknak elsősorban az Európai Unió működésének jellemzésével és a barokk műalkotások felismerésével gyűlt meg a bajuk, az esszékérdések közül az ENSZ, a kiegyezés és a cigányság helyzete volt a legnépszerűbb” – írja az Eduline.
Az emelt szintű érettségi rövid feladatokat tartalmazó részében Hunyadi Mátyásra, Leninre és a bolsevizmusra, a középkori népvándorlásokra, a 16. századi angol gazdaságra és Zrínyi Miklós törökellenes hadjáratára is rákérdeztek, míg az esszéírásnál többek között a középkori városi kereskedelem, a 19. század politikai eszméi, a zsidótörvények, a Rákosi-korszak, valamint Mária Terézia és a Ratio Educationis közül lehetett választani.
Ahogy egy a portálnak nyilatkozó szaktanár elmondta: mindegyik feladathoz van elegendő kapaszkodó, viszont a diákoknak alaposan át kell olvasniuk a feladatok szövegét, térben és időben el kell helyezniük az eseményeket, és szigorúan a megadott témáról kell írniuk. Hozzátette: a középkori magyar városfejlődéshez kapcsolódó feladat egyik része viszont kétesélyes, „itt van némi fogalomzavar, de hogy ez jelent-e majd problémát a diákoknak, az a hivatalos javítókulcsból derül ki”.