Felmentik a bántalmazó tanárnőt

Az általános iskolát működtető szegedi kistérségi közoktatási intézmény főigazgatója kezdeményezi a lépést.

BL
2013. 05. 14. 11:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gera Tibor kedden újságíróknak elmondta, ami történt, méltatlan egy pedagógushoz, ezért döntött az azonnali felmentésről. A főigazgató közölte, meghallgatta a tanárnőt, aki elismerte, hogy megütötte, majd többször belerúgott a pofontól földre kerülő fiúba. Annak kiderítése, hogy milyen körülmények vezettek az esethez, a rendőrségi nyomozás feladata – tette hozzá.

Gera Tibor hangsúlyozta, nehezen kezelhető tanulóról van szó, de ilyen gyerekek minden iskolában vannak. Egy pedagógusnak tudnia kell bánni a legkiválóbb képességű diákokkal és a nehezen kezelhetőkkel is. Ezért az iskola szempontjából is meg kell vizsgálni a történtek előzményeit – fogalmazott a szakember. A főigazgató tudatta, a szülők kérték, hogy a fiú magántanulóként folytathassa az iskolát.

Az esetet az iskola biztonsági kamerája rögzítette – közölte a fiú édesapja. A történteket az újságíróknak felidéző férfi elmondta, a felvételen tisztán látszik, hogy fia beszaladt a kamera látókörébe, a tanárnő rászólt, a gyerek ekkor megállt egy lépcsőfordulóban. A pedagógus odament a fiúhoz, és akkora pofont adott neki, hogy a gyerek a földhöz csapódott, ezt követően pedig a tanár rugdosni kezdte. A férfi hangsúlyozta, „ilyet nem tehet egy ember egy tízéves gyerekkel”.

Az esetre úgy derült fény, hogy a gyerek hétfőn nem akart iskolába menni, és elmondta a történteket az édesanyjának. A külön élő szülők ezután mentek be az intézménybe, ahol kérték, hogy megnézhessék a felvételt. Az iskola igazgatója maximálisan együttműködő volt, és mindent megtett, hogy tisztázza a helyzetet – mondta az apa.

A rendőrség korábban közölte, hogy a bántalmazás következtében a fiú nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A tanárnő ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.