Fidesz: hiteltelen a baloldal aggodalma

Hiteltelennek tartja a baloldal aggodalmát a Fidesz a vonatjegyárak ügyében, mert – mint közölték – a szocialista kormány alatt csaknem másfélszeres volt az áremelkedés.

WL
2013. 05. 11. 15:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, a nyugdíjasokat és a gyermekeket is megadóztatja a miniszterelnök azzal, hogy jövő szerdától bevezetik a gyors- és sebesvonatokra is kötelező pótjegyet.

A Fidesz szerint hiteltelen a baloldal aggodalma, hiszen éppen a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején emelkedett 140 százalékkal a vasúti jegyek ára, továbbá regisztrációs jegyet, majd 500 forintos pótdíjat vezettek be, „mit sem törődve azzal, hogy a megszorító politikájuk miatt már így is nehéz helyzetbe került emberekre ezzel újabb terheket tesznek”.

Az MTI-hez küldött reagálásukban hangsúlyozták, ezzel szemben a jelenlegi kormánypárt az emberek oldalán áll, és nem hagyja, hogy visszatérjen a 2010 előtti állapot. Éppen ezért Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal a MÁV által tervezett, bizonyos vonatokat érintő gyorsvonati felár felülvizsgálatának ügyében.

A MÁV korábban azt közölte honlapján, hogy május 15-étől gyorsvonati felárat vezet be egyes gyors- és sebesvonatokon. Az érintett járatokra kötelező lesz pótjegyet váltani, amely a megtett kilométertől függően 150-795 forintba kerül. Aki Budapest-bérlettel és csatlakozó menetjeggyel utazik, az is köteles az utazás teljes – gyorsvonattal érintett – viszonylatára pótjegyet váltani.

A Fidesz-frakció korábban napvilágot látott álláspontja szerint a MÁV-nak vagy el kell állnia a gyorsvonati felár bevezetésétől, vagy elfogadhatóbb megoldást kell kialakítania – közölte Kocsis Máté, hozzátéve hogy a kérdést május 15-éig, azaz jövő szerdáig rendezni kell.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.