Így tesz az eggyel több megszülető gyermekért a KDNP

Demográfiai kabinetet hoz létre a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), a kormányfő által a héten bejelentett program kidolgozását segítendő.

BuL
2013. 05. 09. 21:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pálffy István, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a kabinet célja, hogy a tervezett demográfiai program minél inkább ösztönözze a gyermekvállalást.

A programelemekről előzetesen azt mondta: egy részük a családi adókedvezmény kiterjesztését érinti, de idetartozhatnak különböző lakástámogatási és szociálpolitikai lépések is.

Orbán Viktor kormányfő a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének 200., jubileumi kerekasztalán kedden Győrben jelentette be, hogy demográfiai programot indít a kormány az év második felében, ha a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi. Ezzel szeretnék elősegíteni „a fiatal szülőknek azt a döntését, hogy az egyébként kívánt eggyel több gyermeket Magyarországon bátran vállalhassák” – fogalmazott a kormányfő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.