2015-től jönnek a kancellárok

Újra az intézményi szenátus választhatna rektort, két lépésben vezetnék be a kancellári rendszert, és közvetlenül a hallgatókat finanszírozná az állam.

Magyar Nemzet
2013. 06. 13. 2:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több kategóriába sorolnák a jövőben a hazai felsőoktatási intézményeket az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vitaanyaga szerint, amelyről jövő hét kedden tárgyal a Felsőoktatási Kerekasztal. A dokumentum szerint visszaadnák az intézményi szenátus rektorválasztási jogosítványát is.

A finanszírozást úgy alakítanák át, hogy az intézményi férőhelyek helyett közvetlenül a hallgatókat támogatná a kormány az állami ösztöndíj révén. Ezenkívül négy módon juthatnának állami pénzhez az egyetemek és főiskolák: kaphatnak majd támogatást a gyakorlóiskoláik működtetéséhez és a PPP-beruházások finanszírozásához, járna nekik a kiválósági rendelet alapján megítélt támogatás, valamint segítséget kaphatnának az új kutatási, képzési projektekhez benyújtott pályázatok önrészeihez is. A vitaanyag készítői ugyanakkor leszögezik, hogy a finanszírozás minden esetben függ az intézmények népszerűségétől: ahová nem jelentkeznek elegen, ott búcsút mondhatnak a PPP-konszolidációnak vagy a pályázati önrésztámogatásnak.

A dokumentum stratégiai célként jelöli meg az azonos tartalmú, de más elnevezésű szakok összevonását, valamint a „cipőt a cipőboltból elv” érvényesítését is azért, hogy ne oktasson mindenki mindent. A kancellári rendszert két lépésben vezetnék be: idén ősszel pontosítanák a gazdasági főigazgatókra vonatkozó szabályokat, egységesítenék a működésüket, a megbízásuk és munkáltatásuk jogát pedig az Emmihez telepítenék. 2015 januárjától megszüntetnék a főigazgatók mandátumát, és ekkor kezdenék meg munkájukat a kormány által kinevezett kancellárok.

(Csókás Adrienn)

További részletek a Magyar Nemzet csütörtöki számában

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.