Áder János pénteken dönthet a földtörvényről

Várhatóan pénteken hozza meg döntését a köztársasági elnök az Országgyűlés által múlt pénteken elfogadott földtörvény aláírásával kapcsolatban.

KG
2013. 06. 27. 19:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő kifejtette: miután hivatala megtartja az utolsó konzultációt a különös figyelemmel kísért jogszabályról, meghozza döntését. Áder János közölte azt is, hogy a Margitsziget-törvénnyel kapcsolatban az eddigi információk alapján úgy tűnik, elhárult az az akadály, amely miatt korábban visszaküldte a Háznak.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) tagsága bízik abban, hogy a köztársasági elnök aláírja a földforgalmi törvényt. A szövetség Áder János köztársasági elnöknek címzett szerdai levelében úgy fogalmaz: „A Magosz tagsága, a földművelő gazdák bíznak abban, hogy köztársasági elnök úr a nemzet érdekében meghozza a döntését és aláírásával lezárja a rendszerváltás óta húzódó földvitát”.

A Fidesz szóvivője szerint az új földtörvény elfogadása egy olyan korszak végét jelenti, amely a baloldal mögött álló zöldbáróknak, nagybirtokosoknak és spekulánsoknak kedvezett. Ehelyett a családi gazdaságok kezébe kerül a magyar föld megművelése – mondta Zsigó Róbert szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Pénteken a Jobbik-frakció megzavarta az új földtörvény pénteki zárószavazását, az ellenzéki pártok szerint nem volt érvényes a határozathozatal. A kormánypártok és a házelnök viszont érvényesnek tartják a szavazást és elítélték az ellenzéki párt akcióját.

 

Több kormánypárti országgyűlési képviselő is névtelen fenyegető levelet kapott az új földtörvény elfogadásával összefüggésben – mondta Rogán Antal keddi budapesti sajtótájékoztatóján, közölve: a Fidesz feljelentést tett az ügyben, és tudomásuk szerint meg is indult a vizsgálat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.