Bajnai Gordon: Se narancs, se szegfű

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szinte lasszóval fogták az embereket Bajnai Gordon országjárásának szombati zárórendezvényére, az utolsó percig ültetni kellett a nézőket.

Magyar Nemzet
2013. 06. 17. 3:33

A szocialista pártelnök blogbejegyzésében emlékeztette Bajnait arra, hogy az MSZP már fél éve tárgyalásra készen vár minden olyan demokratikus erőt, amely az Orbán-rendszer leváltásáért küzd. „Nem rajtunk múlt, hogy eddig nem ültünk asztalhoz Gordon pártjával. Az így elvesztett idő nem hozható vissza, de többé nem ajándékozhatunk a Fidesznek heteket, hónapokat. Az ellenzéknek át kell vennie a kezdeményezést. Ennek alapfeltétele, hogy mindenki csatlakozzon a már elkezdett tárgyalásokhoz” – írta Mesterházy.

A baloldali erők összefogását sürgette Gyurcsány Ferenc tegnap a kormány leváltására Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori rózsadombi házánál, a Demokratikus Koalíció rendezvényén. A volt kormányfő Orbán Viktorra utalva kijelentette: „Hatalma érdekében az ócska, ósdi keresztény, konzervatív középosztály összes eszmei zagyvasága és önzése által fordított utat jár, lopja a szabadságot.” Őszödi beszédét pedig a megtisztulás, egy új korszak kezdeteként jellemezte.

Bákonyi Ádám

A teljes cikket a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.