Jégesővel kezdődhet a hét

Éjszaka jégesőben és felhőszakadásban is lehet részünk. A hét elején sem lesz igazán jó idő.

WA
2013. 06. 02. 15:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyakran változó felhőzetből eleinte több helyen, éjszaka inkább csak nyugaton várható eső, zápor, kezdetben elszórtan zivatarok is előfordulnak, amelyeket felhőszakadás, jégeső is kísérhet. Hétfőn rövidebb-hosszabb napos időszakokra szinte mindenütt számíthatunk, majd délután észak felől vastagabb, zártabb felhőzet éri el térségünket. Szórványosan záporok, elsősorban keleten zivatarok is képződnek, estefelé északon eső is előfordul. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél hétfőn előbb északnyugaton többfelé megerősödik, ekkor az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 17 és 22 fok között várható.

Kedden nagyrészt erősen felhős lesz az ég, többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Napközben 15-21 fokig melegedhet a levegő.

Szerdán és csütörtökön is szórványosan várható zápor, helyenként zivatar. A leghidegebb órákban 9-14 fok valószínű. Szerdán a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. Csütörtökön 21-25 fokig emelkedhet a hőmérséklet. Szórványosan pénteken is számítani lehet záporra, helyenként zivatarra. A minimumhőmérséklet 10 és 15 fok között, a nappali maximumok várhatóan 22 és 26 fok között alakulnak.

Szombaton és vasárnap főként keleten lehetnek záporok, az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzet mellett sok napsütés várható. Szombaton a leghidegebb órákban 11 és 16 között alakul a hőmérséklet, nappal 22 és 27 fok közötti melegre lehet számítani. Vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.