Kövér: Minden magyar felelős minden magyarért

Nemzeti összetartozás nélkül nincs nemzeti felemelkedés, minden magyar felelős minden magyarért – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

KG
2013. 06. 27. 20:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kövér László azt mondta, a magyarság vesztes alkukat kötött 1867-ben, 1948-ban és 1990-ben is, amikor szavai szerint „tagok maradhattunk egy fogyasztói közösségben, amelynek nem szabad hinnie sem Istenben, sem hazában, sem családban”. „A magyarság 2010-ben úgy döntött, hogy ezt a harmadik alkuajánlatot nem fogadja el. Különösen, miután kiderült, hogy ennek révén nem mi fogyaszthatnánk többet, hanem mások fogyaszthatják, apaszthatják el javainkat, életerőnket immár végzetesen” – jelentette ki a politikus.

A házelnök hangsúlyozta, hogy az új alaptörvény alkotmányos keretet teremt a magyar állam újjáépítéséhez és a nemzet megerősítéséhez. Az állami működés átalakításának lényege, hogy „tudatosan gerjesztett káosz helyett rendet tegyünk. S az legyen a rend, hogy a magyarok államában elsősorban mégiscsak a magyar emberek érdekei számítsanak” – fogalmazott. Kövér László hozzátette: a magyar állam segíti a nemzeti célok kitűzését és megvalósítását. Kijelentette: „hiszünk egy olyan Európában, amelyben a vallás a nemzet és a család nem a múlt, hanem a jövő részei”.

A nemzeti összetartozás táti emlékhelye Szervátiusz Tibor alkotása. A Hősök terén felállított három méter magas mészkő obeliszken egy bronz dombormű található, amely egy családot ábrázol. Központi alakja egy férfi, aki gyermekek fölé tart védőköpenyt.

Szervátiusz Tibor szobrászművész fa-, kő-, márvány- és fémszobrokat, domborításokat készít, Erdélyből 1977-ben települt át Magyarországra. 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki az ősi és népi elemeket a modern művészet törekvéseivel ötvöző szobrászi tevékenységéért, a magyarság sorsa és történelme által megihletett munkásságáért. Az Országgyűlés 2010-ben fogadta el a nemzeti összetartozásról szóló törvényt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.