Mérésre nem alkalmas óra alapján számláztak ki több mint félmilliót

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége másfél millió forintra bírságolta a területén működő áramszolgáltatót.

NT
2013. 06. 25. 17:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyfél 2012 tavasza óta vitázott az áramszolgáltatóval, mivel az plusz 547 ezer forint áram- és 47 ezer forint mérőhitelesítési díjat számított fel neki. A reklamációra az a válasz érkezett, hogy a számlázott összegek reálisak.

Amikor az ügyfél a megyei kormányhivatal – elsőfokú – fogyasztóvédelmi hatóságához fordult, az közigazgatási hatósági eljárást indított az ügyben. Ebből derült ki, hogy a mérő hitelessége 2010 utolsó napján lejárt, azóta „joghatásos mérésre nem alkalmas” villanyóra alapján számlázott a szolgáltató. Ezért a szolgáltató az eredeti, több mint félmilliós követelését 88 ezer forintra mérsékelte, a hitelesítési díjról pedig lemondott, miután arról a saját költségén köteles gondoskodni.

Annak ellenére, hogy a panasz megoldódott, az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság másfél millió forintra bírságolta az áramszolgáltatót. Az indok: a számlázási és a hitelesítési kötelezettség megsértése, továbbá a panaszkezelés határidejének túllépése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.