Orbán: egy magabiztos ország képét mutattuk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Túl vagyunk a nehezén, a helyreállítás a következő feladat – mondta el az árvízi helyzettel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök Mohácson.

MD
2013. 06. 15. 7:35

Győr-Moson-Sopronban tizenhét településen van szükség az árvíz utáni fertőtlenítésre – közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője szombaton az MTI-vel. Dobos Viktória hadnagy elmondta: Nagybajcson, Dunaszegen és Győrladaméron pénteken elvégezték már ezt a feladatot, a fennmaradó tizennégy településen pedig a következő napokban hajtják végre. Eközben Budapesten is zajlanak a kármentesítési és helyreállítási munkák, pénteken hajnalban pedig megnyitották a budai Döbrentei utcát, a Lánchíd utcát, a Bem rakpartot, a Fő utcát és a Bem teret a közúti forgalom számára.

 

A belügyminiszter 100 millió forintot csoportosított át az önkéntes tűzoltóknak a kötelezettséggel nem terhelt maradványokból. Ezt Pintér Sándor levélben közölte Dobson Tiborral, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökével. Ezzel a lépéssel a Magyar Tűzoltó Szövetség honlapján közzétett levélben a miniszter a Belügyminisztérium és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nagyrabecsülését fejezte ki az önkéntes tűzoltók munkája iránt, és egyben megköszönte a kormány és valamennyi állampolgár nevében a dunai árvíz során nyújtott munkájukat.

 

Kiemelkedően dolgoztak a polgárőrök az évszázad dunai árvizénél – írta Túrós András elnök az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében. Az Országos Polgárőr Szövetség vezetése értékelte a Duna árvízi védekezésében részt vett polgárőrök önkéntes tevékenységét – közölte. A kritikus tizenegy nap alatt 19 515 emberrel 468 360 óra szolgálatot adtak az árvízi védekezésben. A lakosság számíthat a polgárőrségre a helyreállítási munkálatok során is – tette hozzá.

 

A Duna magyarországi szakaszán a folyó vizének minősége több helyen még átlagos vízhozam mellett is „kívánnivalót hagy maga után higiéniai, mikrobiológiai szempontból” – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a magyarországi szabadvízi fürdőhelyek uniós minősítése kapcsán. A mostani rendkívüli, több országon végigvonuló áradás az elöntött területekről további, az emberre is veszélyes szennyeződéseket hozott, hozhatott magával, így a vízminőség tovább romlott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.