Pontosították a Klik feladatait

Pontosították és részletesen szabályozták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak az intézmények fenntartásával járó feladatait.

KG
2013. 06. 04. 9:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkárság közleményében azt írta, hogy az intézményfenntartó központról szóló kormányrendelet módosításának célja az egyes jogszabályoknak, a nemzeti köznevelésről szóló törvény változásainak és végrehajtási rendeleteinek összehangolása, a központ által ellátandó feladatok és felelősségi körök részletes meghatározása.

Ennek értelmében meghatározták, milyen tevékenységekkel – például elemzések készítésével, statisztikai adatok gyűjtésével, javaslatok megfogalmazásával – segíti a központ az ágazatot irányító miniszter munkáját, a döntések előkészítését.

Kimondja továbbá a módosítás, hogy a központ biztosítja a szakszervezeti érdekegyeztetés rendszerének működését. A közalkalmazottak élet- és munkakörülményeit érintő döntések meghozatala előtt egyeztet a reprezentatív szakszervezetekkel. A központ tevékenysége során együttműködik a szakmai és érdek-képviseleti szervezetekkel, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatokkal – olvasható a közleményben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.