Rugalmas és fenntartható felsőoktatásra van szükség

Az emberi erőforrások minisztere szerint a magyar felsőoktatást a nagyszerű teljesítmények ellenére súlyos gondok szorítják.

WA
2013. 06. 28. 21:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán versenyképes, hatékony, fenntartható, rugalmas felsőoktatás szükségességéről beszélt, a diploma fontosságáról pedig azt mondta: nagyon sok munka, erőfeszítés van mögötte. Megemlítette azt is: egyik oldalon túlképzés, míg a másikon hiány van, ezen változtatni kell. A miniszter úgy fogalmazott: a végzett diplomások húsz százaléka olyan munkahelyeken tud elhelyezkedni, ahol nincs szükség diplomára, ugyanennyi fiatal olyan állást talál, ahol más diplomára lenne szükség.

A miniszter kitért arra, hogy „vannak olyan emberek, akik soha nem szereztek, mert lehet, hogy nem szerezhettek diplomát, de mégis több bölcsesség volt bennük, mint némely egyetemi tanárban”. Azt is elmondta: Miskolc, az egyetem és Észak-Magyarország elválaszthatatlanok egymástól, de a Miskolci Egyetem sorsa és jövője „elválaszthatatlan az egész magyar felsőoktatás jövőjétől is”.

A tanévzárón a Miskolci Egyetem környezetvédelmi projektjeinek hatékony támogatásáért, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar képzési programjának kibővítése terén nyújtott érdemi segítségért az egyetem díszpolgárává fogadta Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkárt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.