Törvénnyel gyorsítanák a büntetőeljárásokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A parlament törvényt fogadott el a büntetőeljárások gyorsítása érdekében. Képviselők elhelyezésére is indulhat kisajátítás.

KG
2013. 06. 21. 16:25

Módosította a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló törvényt az Országgyűlés. Fideszes képviselők indítványára a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságokat kivették azon cégek közül, amelyeknél a hivatal elnöke és elnökhelyettese jogviszonyának megszűnése után egy évig nem helyezkedhet el. Az indoklás szerint a módosítás nélkül a szakterületet átfogóan ismerő, nagy gyakorlattal rendelkező szakemberek lennének elzárva attól, hogy tudásukat többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságnál hasznosítsák.

Hároméves haladékot kapnak a helyi és körzeti televíziók az analóg földfelszíni sugárzás lekapcsolására. Az erről szóló törvénymódosítást 298 igen szavazattal, 6 ellenében és 29 tartózkodás mellett fogadta el a parlament. A változtatás 2017 végéig teszi lehetővé e médiumoknak az analóg sugárzást a helyi és körzeti televízióknak.

Módosította a parlament a közbeszerzési törvényt, szűkítve ezzel az üzleti titoknak minősíthető ajánlati adatok körét, és rögzítve egyebek mellett azt, hogy csak a nyertesnek kell fizetnie a dokumentációért. Az Országgyűlés kormánypárti szavazatokkal fogadta el Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter javaslatát.

Országgyűlési képviselők hivatalának elhelyezése érdekében is kezdeményezhető nem lakóépületnek számító ingatlanok kisajátítása az Országgyűlés pénteki döntése értelmében. A képviselők 252 igen szavazattal, 83 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el kormánypárti képviselők egyebek mellett ezt is tartalmazó gazdasági törvénycsomagját. A parlament kimondta azt is, hogy sűrűn beépített nagyvárosias lakóterület levegőszennyezettségének és zajterhelésének csökkentése érdekében is végezhető kisajátítás.

A parlament pénteki döntése értelmében július 1-jétől csökken a szennyvízszippantás ára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.