A parlamenti választások közötti időszakban a politikai erőviszonyokban beállt változásokat általában a közvélemény-kutatások és időközi választások segítségével lehet figyelemmel követni. A közvélemény-kutatások megbízhatósága kapcsán évtizedek óta vita van mind a külföldi, mind a hazai szakemberek körében. Elég csak arra emlékeztetni, hogy a 2002-es parlamenti, valamint a 2009-es európai parlamenti választás előtt közölt felmérések jelentősen tévedtek a végeredményt illetően, de más esetekben is voltak komoly eltérések.
Az időközi megmérettetések már jóval biztosabb támpontot jelentenek, mivel ott valós szavazatokat látunk, és a megjelentek száma sok esetben lényegesen több mint amennyit egy közvélemény-kutató cég megkérdez egy felmérés során. A ciklusközi választások esetében is érdemes különbséget tenni, a legnagyobb relevanciával az országgyűlési megmérettetések bírnak, de azok viszonylag ritkák az 1990-et követő időszakban. 1994-98 között például egyet sem tartottak.
A következő szintet a 10 ezer főnél népesebb településen tartott polgármester- és képviselő-választások jelentik, mivel a politikai pártok itt jelennek meg a legnagyobb számban. A pártok helyi szervezetei általában a fővárosban és a megyei jogú városokban alakultak meg, és az emberek is lényegesen könnyebben azonosultak velük. Ennek ellenére természetesen nem ritka, hogy egy civil szervezet, vagy egy független jelölt is képes sikereket elérni ezeken a településeken, de nem tekinthető jellemzőnek. A 10 ezer főnél kisebb népességű településeken általában a helyi ismertség számít a leginkább, így 1990 óta a független jelöltek dominálják ezt a szegmenst.
Az időközi önkormányzati választások jelentősége 1998 óta kezd felértékelődni, és a pártok évről-évre egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítani ezeknek. Leginkább a 10 ezer főnél népesebb településeken tartott megmérettetésekre irányul a figyelem, ami a már korábban említettekből is következik. Az MNO éppen ezért annak jár utána többrészes sorozatában, hogy egy adott évben a 10 ezer főnél népesebb településen tartott időközi eredmények, milyen módon változtatták meg a pártok közötti erőviszonyokat, és ezekből milyen következtetéseket lehetett levonni.
Magyarországon 2002 óta állnak rendelkezésre részletes adatok az időközi önkormányzati választásokról, ezért összeállításunkban 2003-tól követjük figyelemmel a változásokat. Az elemzésben a ciklus közbeni voksolási eredményeket hasonlítjuk össze a korábbi általános önkormányzati eredményekkel. 2013 esetében természetesen csak az I. félévi eredményeket tudjuk majd összehasonlítani a 2010 őszén születettekkel.
2003-ban összesen 27, 10 ezer főnél népesebb településen tartottak időközi önkormányzati választást. Mint ismert 2002 őszén az MSZP–SZDSZ balliberális koalíció elsöprő győzelmet aratott a helyhatósági választásokon. Éppen ezért nagy figyelem követte, hogy az ezt követő időszakban mennyire lesznek képesek megtartani a korábbi támogatottságukat. 2003 első félévében a közvélemény-kutatások elsöprő MSZP–SZDSZ fölényt mutattak, míg a nyártól kezdve a Fidesz átvette a vezetést a szocialistáktól, de jelentős előnyre nem tett szert.
2002-ben a vizsgált 27 választáson összesen 67 785 fő élhetett volna az állampolgári jogával, akik közül 32 267-en jelentek meg, ami 47,6 százalékos részvételi aránynak felelt meg. Az összesített eredmény alapján az MSZP 37,07, az SZDSZ 10,66, míg a Fidesz és szövetségesei 24,66 százalékot értek el. Egyértelműen látszott a balliberálisok fölénye, miközben a jobbközép meglehetősen messze le volt maradva a kormánypártokhoz képest. Meglepően jól szerepeltek a független, vagy más szervezethez tartozó erők is, mivel közel 20 százalékot értek el.
A 2003-ban tartott 10 ezer főnél népesebb településeken összesen 67 696 fő járulhatott volna az urnákhoz, akik közül 17547 személy jelent meg. Ez 25,96 százalékos részvételt jelentett, ami több mint 20 százalékos visszaesés volt az egy évvel korábbihoz képest, de az időközi, és a több esetben túl nagy téttel nem bíró voksolások esetében ez nem számít túlságosan alacsonynak.
A voksolásokat összességében az MSZP nyerte a szavazatok 34,88 százalékával, míg az SZDSZ 6,31 százalékot gyűjtött össze. A Fidesz és szövetségesei 27,75 százalékot értek el, míg az egyéb szervezetek és függetlenek 28,59 százalékot kaptak. A választások világosan visszaigazolták, hogy az akkori kormánypártok megőrizték társadalmi támogatottságukat, míg a jobbközép ellenzék nem tudott áttörést elérni. Fontos azt is megemlíteni, hogy több olyan körzetben (Rákospalota, József Attila lakótelep, Nyírbátor, Józsefváros) volt megismételt voksolás, amely területek masszív baloldali fellegvárnak számítottak akkor.
