Orbán megállapodott a szövetségek vezetőivel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megállapodást írt alá kedden a Parlamentben a 16 kiemelt sportági szövetség vezetőjével Orbán Viktor miniszterelnök.

LM
2013. 07. 09. 9:50

Az ünnepségen Borkai Zsolt, a MOB elnöke a célok között említette, hogy az elkövetkező időszakban még több fiatal kezdjen sportolni. A MOB vezetője kiemelte: a magyarok olimpiai eredményei magukért beszélnek, amit azért sikerült elérni, mert vannak olyan fanatikus emberek, akik úgy érezték, fontos a sport támogatása, a fiatalok felkarolása. A 2020-ig szóló koncepció méltán fogja szolgálni a magyar sportot – hangsúlyozta Borkai Zsolt.

A kormányszóvivő korábbi bejelentése szerint a 2014-től 2020-ig tartó időszakban összesen 135 milliárd forintot biztosít az állam a 16 érintett sportágnak, az asztalitenisznek, az atlétikának, a birkózásnak, az evezésnek, a cselgáncsnak, a kajak-kenunak, a kerékpársportnak, a korcsolyasportnak, az ökölvívásnak, az öttusának, a röplabdának, a sportlövészetnek, a tenisznek, a tornának, az úszásnak és a vívásnak. Ez annyit tesz, hogy idén
12,5 milliárd forint jut
a szakágaknak.

 

A Fidesz szerint a 2010 előtt jellemző pénzszórással szemben a kormány átgondolt, átlátható ésszerű és ellenőrzött sporttámogatási rendszert alakított ki a társadalom egészségének javítása érdekében – fogalmazott Hoppál Péter keddi sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője értékelésében mindenekelőtt az utánpótlás kérdésének fontosságát emelte ki, az eredmények közé sorolva a mindennapos testnevelés bevezetését, valamint az Erzsébet-táborok sporttámogatását és az utánpótlás-nevelés rendbetételét. Hoppál a sportberuházásokról szólva úgy fogalmazott, a „felelőtlen pénzszórás helyett végre koncentráltan zajlik a munka”, a szabadidősport területén végzett fejlesztések pedig a diákok, kerékpárosok és a természetjárók érdekeit szolgálják. A kormánypárti politikus megjegyezte, a SZÉP-kártya ugyancsak segíti az emberek sportolását, továbbá kitért arra is, hogy Magyarország számos nagy nemzetközi versenynek adhatott otthont, ami a külföldi szervezetek elismerését jelzi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.