Választ kap a nemzetbiztonsági bizottság?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Debreceni Törvényszék megküldte a választ az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának – közölte a törvényszék sajtótitkára.

MD
2013. 07. 23. 20:54

A Központi Nyomozó Főügyészség Galambos Lajos, Szilvásy György és Laborc Sándor esetében az ítélet súlyosításáért, P. László esetében az ítélet hatályon kívül helyezése érdekében fellebbezett.

Megdöbbent a kémbotrány főszereplőire kiszabott, szerinte megmagyarázhatatlanul enyhe ítéleten Gálszécsy András, az Antall-kormány egykori titokminisztere, aki július 9-én adott interjút a Magyar Nemzetnek. A jogvégzett szakember szerint a történtekre jobban illik a hazaárulás fogalma, ami azonban már nem szerepel a törvényben.

Kocsis Máté korábban azt mondta, szerinte érthető a baloldal kiállása a kémkedésért első fokon elítélt Szilvásy György mellett, a „maffiabaloldal” tagjai ugyanis együtt tették tönkre az országot. A Fidesz kommunikációs igazgatója július 6-án úgy fogalmazott, azok az emberek – Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon –, akik „gazdasági, politikai és morális értelemben együtt tették tönkre az országot”, közvetlen munkatársai voltak a Gyurcsány-kormány titokminiszterének.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.