A legnagyobb közösségi portálon terjedő levél szerint a kánikulában a vízhiány miatt „embertelen állapotok” alakultak ki Ózdon, a közkutaknál hosszú sorokban várakoznak az emberek, köztük sokan gyerekek. A város romák által lakott részén található házak többségébe nincs bevezetve a víz, az ott élők ahhoz a közkutakból jutnak csak hozzá.
Az ózdi önkormányzat szerint a közkutak „helytelen használata” több mint 10 millió forintjába kerül évente a városnak, ezért a 123 közcsapból 27-et lezártak, 61 kútnál csökkentették a nyomást, emiatt akár percekig is eltart, hogy tíz liter vizet folyasson valaki a vödrébe, palackjaiba. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város honlapjának az önkormányzati döntést ismertető beszámolója szerint „bizonyos személyek” a város költségvetésének terhére pazarolják, illetve jogszerűtlenül vételezik az ivóvizet, ezért kényszerültek erre a lépésre.
A 444.hu-nak Fürjes Pál ózdi polgármester azt mondta: ő úgy érzi, hogy egyesek felfújják az ügyet. A víz ilyen mértékű pocsékolása évi 13 millió forintos kárt okoz a városnak, a fürdést és a pocsékolást pedig meg kell akadályozni – tette hozzá Ózd első embere. Lehet, hogy az emberek többségének jó érzés lopni, de valakinek meg kell fizetni a vizet – mondta a honlapnak a polgármester. A korlátozással együtt mindenki ivóvízhez tud jutni, csak nem 50 liter jön a kútból percenként, hanem öt – tette hozzá Fürjes Pál.
A portálnak dr. Bélteczki János, az ózdi önkormányzat fideszes képviselője arról beszélt, hogy „volt olyan kút, ami 5 családot látott el és 470 köbméter víz fogyott rajta, egy másik meg 11 családot, és ott csak 80 köbméter víz. Ez azért nem egy normális állapot”. A képviselő hozzátette, hogy már egy hónapja elkezdték a kutak lezárását illetve szűkítését, de mindenhol ügyeltek arra, hogy a házaktól 150 méteren belül legyen kút, ahol a víz nincs bevezetve. Bélteczki szerinte nem igaz, hogy az emberek ne jutnának vízhez, legfeljebb arról van szó, hogy másfél perccel többet kell várniuk, mire megtelik a kanna.