Bándy-gyilkosság: jön a másodfokú eljárás

A Pécsi Ítélőtábla jövő szerdán kezdi tárgyalni másodfokon a Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt Péntek László büntetőügyét.

WL
2013. 08. 24. 18:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A táblabíróság korábban arról tájékoztatta az MTI-t, ha nem lesz bizonyítási indítvány, amelynek a bíróság helyt adna, nem kizárt, hogy az ügyben már az első tárgyalási napon jogerős ítélet születik.

Az ügyészség a tizenegyszer büntetett Péntek Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolja a pécsi rendőrségi pszichológus halálával összefüggésben. A vád szerint a 26 éves férfi tavaly július 8-án hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó nőt, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, és közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta.

Péntek László beismerte a gyilkosságot, de tagadta, hogy a nőt brutálisan bántalmazta és megerőszakolta volna. Azzal védekezik, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett, sőt intim kapcsolatba került. Vallomása szerint azért fojtotta meg, mert indulatba jött, mivel a nő nem vállalta fel a kapcsolatukat.

A férfit a Pécsi Törvényszék áprilisban tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta, tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte mintegy 12,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

A bíróság a férfi bűnösségére a részbeni beismerő vallomásából, a hazugságvizsgálat, az áldozat körme alatt és a táskáján talált DNS-minták vizsgálati eredményeiből, szakértők, tanúk vallomásaiból, továbbá köztéri, benzinkúti kamerák felvételeiből következtetett. Az ügy a vádlott és védőjének enyhítésre vonatkozó fellebbezése okán került a Pécsi Ítélőtáblára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.