Mi történik Magyarországon?

Egyre inkább meg kell ismertetni a külvilággal a magyarországi helyzetet és folyamatokat.

LR
2013. 08. 26. 14:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Külügyminisztérium helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, A hungarológia szerepe Magyarország külügyi stratégiájának megvalósításában című kétnapos konferencia nyitónapján azt mondta: számos negatív nyugati kritika azt a benyomást kelti, mintha mindenki tudná, milyen történelmi folyamatok nyomán alakult ki a magyarországi helyzet, holott ezek a megjegyzések felületes ismereteken alapulnak, amelyek tisztázása érdekében a hungarológiai képzéssel is lehet küzdeni. Prőhle Gergely a Balassi Intézet rendezvényén rámutatott: történeti összefüggésbe kell illeszteni a mai külpolitikai helyzetet, s azt egyúttal a jövő perspektívájába kell helyezni, így elkerülhető, hogy pusztán a külföldi támadások tömegében értelmezzük azt, amilyen állapotban vagyunk.

Közölte, Magyarország közép-európai évet hirdetett, ami jó keretet adhat az ország számára „a közép-európai felelősség felmutatására”, Budapest színes kultúrája pedig a közép-európai tudatos politika kifejezésre juttatására is alkalmas. A visegrádi négyek (V4) kezdeményezése tartós sikernek mutatkozott, amely segít Magyarország külpolitikai elkötelezettségét bemutatni – tette hozzá.

Prőhle Gergely kitért arra, hogy az EU-s intézményrendszerben az emberek egyre kevésbé hisznek, s ez befolyásolja az integráció jövőjét. Vigyázni kell ugyanakkor, hogy ne „az intézményrendszer sanyarú helyzete” befolyásolja az EU-ról való gondolkodást, ugyanakkor a bürokráciát méltóvá kell tenni az EU-s gondolat megjelenítésére – figyelmeztetett, hozzáfűzve: mindenkinek érdeke, hogy a magyar népesség egyik szegmense se gondolja Európát ellenségnek.

Meglátása szerint a keleti nyitás gondolatának hagyománya van Magyarországon, ezt pedig egy természetes fejlődés következményeként érdemes bemutatni. Utalt arra, hogy a magyarnyelv-oktatást igénylő külföldi tanszékek száma csökkent, aminek nem lehet biztosan tudni a pontos okát. Éppen ezért fontosak az oktatóknak szóló külföldi ösztöndíjak, a külföldi egyetemekkel való tudományos cserét pedig szorgalmazni kell – hangsúlyozta.

Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója megnyitóbeszédében közölte: a hungarológiára fordított állami támogatás 2002 óta folyamatosan csökkent, céljaik elérésére soha nem kaptak többet évi 250 millió forintnál. Fokozott az állam felelőssége ezen a téren, főleg annak fényében, hogy a magyar egyetemek sem tudnak erre eleget fordítani, éppen ezért fontos a kormány nyár közepén hozott határozata, amely kisegíti a hungarológiát ebből a helyzetből – jegyezte meg. A jogszabály értelmében az idén a második félévben a külföldi vendégoktatók finanszírozására kapnak 50 milliós, 2014-től pedig évi 200 millió forintos többlettámogatást, így számos országban lesznek hungarológiát oktató tanerők. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bolognai folyamat hátrányosan érintette a magyarságtudomány stúdiumait. Az egyetemek elmozdultak a profitorientáltság felé, és az állam a felsőoktatásra Európa-szerte kevesebbet költ, aminek káros hatása van a bölcsészettudományokra, így a hungarológiára is – állapította meg.

Az intézetigazgató annak a véleményének adott hangot, miszerint nem lehet kikerülni a magyar nyelvi kultúra gazdagságát az ország megismertetésében. Hozzátette: nyitni kell a Magyarországon letelepedni szándékozók irányába, ezenkívül a magyar származású, külföldön élő emberek képzésére is nagy hangsúlyt kell fektetni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.