O.Z.O.R.A.: ellenőriznek a rendőrök, érkeznek a fesztiválozók

Fokozott ellenőrzést rendelt el szombattól a Sárbogárdi Rendőrkapitányság illetékességi területére a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.

TK
2013. 08. 03. 15:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség szombati közleménye szerint az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak embereket, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.

Az MTI tudósítójának helyszíni beszámolója szerint a rendőrség ellenőrzőpontot állított fel Igar község határában, ahol átvizsgálják a Dádpusztán tartandó O.Z.O.R.A. fesztiválra érkező járműveket.

A fesztivál hivatalos programja augusztus 6–11-éig tart a rendezvény honlapja szerint, az MTI fotóriportere azt látta, hogy szombaton már engedtek be résztvevőket a fesztivál területére. A rendőrség annyit közölt a honlapon, hogy a fokozott ellenőrzés célja a települések közrendjének és közbiztonságának fenntartása, a lakosság személy- és vagyonbiztonságának megteremtése, a bűncselekmények és szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése.

Kábítószer-fogyasztókat állítottak elő a rendőrök szombaton a fokozott ellenőrzés közben, amelyet a Fejér megyei rendőrkapitány rendelt el a sárbogárdi kapitányság illetékességi területén – közölte megyei rendőr-főkapitányság a honlapján. Közleményük szerint hat francia és egy német állampolgárt állítottak elő, a mintavételt követően kábítószer-fogyasztás vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki őket. Az eljárás során szabadlábon védekezhetnek – tették hozzá.

A fesztivál szervezői szombat hajnalban azt közölték, hogy a sárbogárdi rendőrkapitány pénteken olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, amely szerint a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva az O.Z.O.R.A. fesztivál megtartását nem támogatja. Jelezték azt is, hogy minderről őket nem értesítették, a hírt a terület tulajdonosa a jegyzői hivatalban tudta meg, amikor péntek délután élt iratbetekintési jogával.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.