Újabb tömegkarambol az M5-ös autópályán

Újabb tömegkarambol történt az M5-ösön szombat reggel, a pénteki baleset gyanúsítottjának pedig előzetes letartóztatását kezdeményezték.

MD
2013. 08. 31. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a péntek hajnali, három halálos áldozatot követelő tömegkarambol helyszínének közelében, a 24-es, illetve a 31-es kilométernél ütköztek össze a járművek. Az első balesetben érintett négy autóból három külföldi, egy pedig magyar, az utasok közül egy kisfiút megfigyelésre kórházba szállítottak. További sérültekről a rendőrség nem tud – tette hozzá a szóvivő. A két baleset miatt az érintett pályaszakaszon egy sávon halad a forgalom, torlódnak a járművek, aki teheti, Újhartyánnál térjen le az 5-ös főútra.

A szóvivő korábban közölte, előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség annak a bolgár kamionsofőrnek, aki az alapos gyanú szerint a három halálos áldozatot követelő, péntek hajnali tömegbalesetet okozta az M5-ös autópályán.

A Belügyminisztérium az MTI-hez tegnap eljuttatott közleményében azt írta: egy bolgár rendszámú kamion bolgár állampolgárságú vezetője az M5-ös autópályán Kecskemét irányából Budapest felé haladva fékezés nélkül belehajtott az előtte torlódás miatt lassító gépkocsioszlopba. Az ütközés akkora erejű volt, hogy három személyszállító kisbuszt és hat személygépkocsit tört össze, némelyiket a felismerhetetlenségig. A balesetben hárman meghaltak, mindhárom halálos áldozat román állampolgár. A mentőszolgálat munkatársai harminc sérültet láttak el, illetve szállítottak kórházba. A sérültek többsége külföldi, közülük többen életveszélyes állapotban vannak.

Augustin Hagiu, a Román Fuvarozók Szövetségének elnöke a román Mediafax hírügynökségnek korábban azt mondta: a balesetet okozó 42 tonnás kamion 70-80 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, a baleset helyszínén nem voltak féknyomok. Szerinte szinte biztos, hogy a sofőr elaludt a kormánynál.

A PMRFK péntek este őrizetbe vette a kamion 26 éves vezetőjét. Péntek délután egy kórházi felszereléssel ellátott katonai repülőgép román orvoscsoportot szállított Budapestre, hogy segítsék a kórházakban ápolt romániai sérültek ellátását, és lehetővé tegyék hazaszállításukat. Az öttagú csoportot Raed Arafat egészségügyi államtitkár vezette.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.