Újra az Alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman

Alkotmánybírósági felülvizsgálatot kezdeményezett az ombudsman arról a szabályról, amely alapján ki lehet zárni a közmunkából azokat, akiknek például gyermeke nem teljesíti tankötelezettségét.

BM
2013. 08. 04. 12:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Máté aggályosnak tartja azt is, hogy szociális támogatások feltételeként ugyancsak előírható a lakóhely rendezettségének ellenőrzése.

Álláspontja szerint sérti a jogállami követelményeket, hogy a feltételek meglétének ellenőrzése – a túl általános és bizonytalan megfogalmazása miatt – szubjektív értékeléshez, önkényes jogalkalmazáshoz vezethet.

Czunyiné Bertalan Judit fideszes képviselő korábban elmondta, hogy 2012-ben szigorodtak az iskoláztatási támogatás folyósítására vonatkozó szabályok, mivel a tavalyi évtől már szüneteltethetővé is vált a kezdetben csak felfüggeszthető támogatás. Szerinte mindez kedvezően hatott a gyermekek iskolalátogatási, illetve a szülő iskoláztatási kötelezettségére. Példaként említette, hogy tavaly novemberben 28 ezerről 18 ezerre csökkent az ötven óránál többet hiányzó diákok száma, és az évismétlésre szorulók, vagyis a több mint 250 órát hiányzók is ötezerrel kevesebben lettek.

 

 



Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.