„Baját meg kell védenünk”

Zsigó Róbert polgármester szerint a vasárnapi időközi választás tétje az, hogy „a bukott baloldal visszatér-e”.

KG
2013. 09. 21. 14:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgármester, a Fidesz szóvivője szombati, bajai sajtótájékoztatóján Bajnai Gordonnak, az Együtt–PM Szövetség vezetőjének arra a kijelentésére reagálva, hogy Orbán Viktor „nem mert” elmenni Bajára, úgy fogalmazott: a Fidesznek elég segítség az, hogy itt van Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, mert ezzel világossá tették, hogy mi a választás tétje. „Ezt tudniuk kell a bajaiaknak, és tudniuk kell, hogy Baját meg kell védenünk” – tette hozzá.

Zsigó Róbert azt mondta: mióta a „bukott baloldal” politikusai betették a lábukat Bajára, folyamatosan békétlenséget és feszültséget teremtenek. „Egyrészt össze-vissza hazudoznak, másrészt világosan látszik, hogy kézi vezérléssel az ide importált gyűlöletkampányt irányítják” – fűzte hozzá.

A polgármester szólt arról, hogy Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc után szombaton a „bukott baloldal” harmadik vezetője, Bajnai Gordon érkezett Bajára, aki „megkopasztotta a Hajdú-Bét által megkárosított sok száz családot”.

Zsigó Róbert úgy véli, hogy Baját használja fel egymás ellen Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy, nem a város sorsa érdekli őket, hanem saját hatalmi versengésük.

 

Feszültséget keltenek Baján a bukott baloldal politikusai – mondta a város polgármestere a Lánchíd Rádióban.

„A Hajdú-Bét-ügyhöz hasonlóan csődbe vitt bajai agrárcég károsultjait is megkopasztotta, szintén ugyanazzal a módszerrel” – vádolta Zsigó Róbert Bajnai Gordont, aki egykor a városban élt.

A polgármester reagált a Bajnai Gordon szombat délelőtti sajtótájékoztatóján elhangzottakra, ott az Együtt–PM Szövetség vezetője az októberben elindított, csaknem 4 milliárd forintos kórházfejlesztéssel kapcsolatban azt állította, hogy a beruházás a 2012-es határidő helyett 2014-ben készül el, „mert az új városvezetés képtelen volt elindítani ezt a programot két évig”.

Zsigó Róbert azt mondta, Bajnai Gordonnak abban valóban igaza van, hogy akkor született döntés a bajai kórház fejlesztéséről, amikor ő volt a miniszterelnök. Hozzátette ugyanakkor, hogy a támogatás kevés volt, ezért 2012-ben az Orbán-kormány adott további 600 millió forint támogatást, amelynek révén a közbeszerzési eljárást ki lehetett írni.

A polgármester arra kérte a baloldali politikusokat, „ha már segíteni nem tudnak, akkor legalább ne ártsanak a városnak”. Úgy fogalmazott: „a bajaiaknak elegük van a Gyurcsány–Bajnai-kormány bukott politikusaiból, akik megkopasztották az embereket, a magyar családokat, akik együtt tették tönkre, együtt lopták szét Magyarországot”. „Nem fogjuk engedni, hogy Baja városa visszasüllyedjen a múltba” – tette hozzá.

Vasárnap időközi képviselő-választást tartanak Baján, a 3-as számú önkormányzati választókerületben, ezt azért kellett kiírni, mert az egyéni választókerületben megválasztott Bálint Tünde – aki a helyi Fidesz-frakció vezetője volt – 2013 májusában elhunyt.

A választáson a Fidesz jelöltje Kovács Csaba, az MSZP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje Teket Melinda, a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltje Markó György, míg a Lehet Más a Politika Ikotity Istvánt indítja.

Schiffer András, az LMP társelnöke szerint az a tétje a vasárnapi bajai időközi önkormányzati és a jövő évi országgyűlési választásoknak, hogy a nagytőkés rétegen kívül más is beleszólhat-e a politikába. A politikus erről szombaton Baján, lakossági fórumon beszélt, ahol bemutatta az LMP jelöltjét, Ikotity Istvánt. Úgy fogalmazott: az LMP képviseli azt a reményt, hogy Magyarországon meg lehet törni ezeknek a nagytőkéseknek az uralmát, az emberek saját kezükbe tudják venni a sorsukat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.