Fidesz: Arcátlanság, amit a szocialisták csinálnak

A Fidesz arcátlanságnak és szégyennek tartja, hogy a baloldal megpróbálja kampánycélokra felhasználni a nyugdíjasokat.

KG
2013. 09. 24. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP elnökségi tagja arról beszélt, hogy pártjuk 12 pontos vállalást tett a nyugdíjbiztosítások érdekében, amelyet kormányra kerülve meg akarnak valósítani.

Hoppál Péter szavai szerint „nem hisz az ember a fülének”, amikor hallja, hogy milyen új ötletekkel rukkol elő az a Korózs Lajos, aki korábban nyugdíjügyekért felelős államtitkár volt. A szóvivő azt mondta, ha a mostani 12 pontos vállalást szembeállítják azzal, hogy mi történt a szocialisták kormányzása alatt, akkor látszik, hogy a kettő köszönő viszonyban sincs egymással. Hozzátette: eközben az Együtt–PM-et vezető Bajnai Gordon is olyan tárgyalásokat folytatott, amelyek arra utalnak, hogy olyan szakértők kerültek a látókörébe, akik a baloldali kabinetek idején a nyugdíjadó kidolgozása körül „sertepertéltek”. Megjegyezte, emellett a Demokratikus Koalíció élén álló Gyurcsány Ferenc is tett ígéreteket a nyugdíjasoknak.

A Korózs Lajos által elmondottakhoz visszatérve hangsúlyozta, hogy a szocialisták értékállóságról, prémiumról, nyugdíjkorrekciós programról, védelemről, ingyenes utazásról, kegyeleti támogatásról és méltányosságról beszélnek. Úgy tűnik, hogy semmi nem változott a „bukott baloldalon”, mert ugyanazok az emberek csinálnak nyugdíjkorrekciós programot, akik tönkretették a nyugdíjakat – közölte.

Megemlítette, hogy korábban Korózs Lajos is megszavazta azt a törvényt, amelyben a nyugdíjak bruttósítását és megadóztatását tűzték ki célul. Ha a Fidesz-kormány nem lép, akkor a nyugdíjak után ma adózni kellene – emelte ki. Hoppál Péter arra is kitért, hogy a szocialista kormányok idején az infláció mértéke alatt emelték a nyugdíjakat, ezért azok vásárlóértéke csökkent.

Ha az „időseket újra megszorításokkal sújtani kívánó baloldal” hatalomra kerülne, akkor a bankadó mérséklését várhatóan a nyugdíjak és a családoknak nyújtott támogatások csökkentéséből kívánnák finanszírozni. Ez pedig ellentétes azzal, amit a Fidesz vall és tett – szögezte le.

A szocialistákkal ellentétben a jelenlegi kormány szavakban és tettekben is a nyugdíjasok mellett áll – közölte. Tavaly novemberben 1,6 százalékos nyugdíj-kiegészítés történt, idén január elsejétől pedig hárommillió ember kapott 5,2 százalékkal magasabb nyugdíjat – hangsúlyozta. Szavai szerint ha ezt összevetik a hetvenes évek óta nem tapasztalt, két százalék alatti inflációval, akkor látszik, hogy a nyugdíjak értéke több mint három százalékkal emelkedik. A szomszédos országokban és az Európai Unióban viszont nem képesek megőrizni a nyugdíjak reálértékét, sőt van, ahol nominálértéken csökkentik azokat – közölte.

Szavai szerint a rezsicsökkentés is a nyugdíjasokat segíti a legkonkrétabb formában, hiszen 2010 előtt – a jövedelmükhöz képest – nagyon magas összeget kellett a számlák befizetésére fordítaniuk. Hangsúlyozta, hogy november 1-jétől a távfűtéses lakásokban további 11,1 százalékkal csökken a fűtési költség, ugyanilyen arányban mérséklődik a gáz ára, és kevesebbet kell majd fizetni a villamos energiáért is.

A Fidesz szerint míg a „szocialisták kormányzása alatt a mohó multik trükkjeitől semmi sem védte a fogyasztókat”, addig ma az egyszerűsített számlákon látszik, hogy a családok mennyit spórolnak a rezsicsökkentéssel.

A szocialisták kormányzása közben viszont 15 alkalommal emelték a gáz árát annak ellenére, hogy 2002-ben azt közölték: nem lesz gázáremelés – mondta.

Kitért arra, hogy a Jobbik többször is arról beszélt, hogy a Btk. módosításával hangsúlyosabban kellene fellépni a nyugdíjasok védelmének érdekében. Erre reagálva hangsúlyozta, hogy a nyáron hatályba lépett új büntető törvénykönyv minősített esetnek tekinti az idősek sérelmére elkövetett rablást, fizikai bántalmazást, kifosztást, sikkasztást és csalást.

A kormány eddig is megadott és a jövőben is meg fog adni minden segítséget a Nemzetközi Pető Intézetnek, az intézmény működését „a bukott baloldalon kívül” semmi nem veszélyezteti – mondta a Fidesz szóvivője. Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy a kabinet megduplázza a köznevelési szerződés alapján járó 105 millió forintos kiegészítő támogatást. Hozzátette, az intézet ezenkívül is közel félmilliárdos támogatás kapott.

A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, hogy a Nemzetközi Pető Intézetet övező, az elmúlt napokban felerősödő történetek „tele vannak hazugságokkal”, mert a baloldal visszataszító eszközöket használ. Mélységesen szégyellheti magát minden olyan baloldali politikus, aki a beteg gyerekek hátán kíván visszamászni a parlamentbe – mondta.

Hoppál Péter leszögezte, hogy akik ma a Pető Intézet mellett kardoskodnak, azok hoztak döntéseket 2005 környékén az intézményt érintő megszorításokról. Amikor ezek ellen a Fidesz tiltakozott és segítő programokat próbált készíteni, akkor a baloldal leszavazta javaslataikat – tette hozzá. „El a kezekkel a Pető Intézettől, ne próbálják politikai célokra használni a baloldal politikusai” – zárta szavait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.