A Fidesz nem egyenlő az országgal, az MSZP és az E14–PM nem egyenlő az ellenzékkel. Mi ezt így gondoljuk – írja Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök azt írja: nem a Bajnai-féle Együtt–PM-mel közös megállapodás felnyitását javasolja – a volt szocialista politikus szerint ezt csak az MSZP kérhetné, ha erre igénye volna –, hanem a szorosabb együttműködés lehetőségének fenntartását kérik. „Ha megy, jó, ha nem, mit tehetnénk” – kommentálja, hozzátéve, hogy „napok óta üzenetek érkeznek, pletykák keringenek a sajtóban, hogy mit akarhat az MSZP. Állítólag pár listás hely, pár, inkább nem nyerhető egyéni körzet jutna szerintük a DK-nak. És szégyenlősen sejtetik, hogy Gyurcsány nem indulhat. Utalnak rá, de nem mondják. Ahogy tegnap a tárgyalásokon sem. Még csak hasonlót sem.”
Gyurcsány Ferenc szerint eléjük tették „az E14–PM-mel kötött politikai megállapodást, és azt kérték, hogy nyilatkozzunk arról, hogy azt elfogadjuk-e”. Elmondása szerint erre rábólintottak, a szocialisták erre írásos választ kértek, amit kedden fognak elküldeni a Jókai utcába. Megismétli Gyurcsány a bejegyzésben, hogy „mivel pártszövetségről van szó, azt indítványoztuk, hogy a listát a két párt egy-egy képviselője vezesse azzal, hogy a listavezetőt az MSZP jelölje. Persze ezzel is lehet vitatkozni, nyilván meghallgatunk más javaslatot is. Személyekről nem volt szó”. Írását a DK elnöke azzal zárja, hogy „várjuk az MSZP válaszát, és akkor folytathatjuk. Annak reményében, hogy lesz megállapodás. Lesz közös MSZP–DK lista, és végül lesz győzelem is.”
Niedermüller Péter az ATV-ben úgy fogalmazott: Sem nevek, sem számok nem hangzottak el az MSZP és a DK közti egyeztetésen, sőt még a Demokratikus Koalíción belül sem, csak elvekről volt szó. Arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc magának szeretné-e a közös lista második helyét, Niedermüller Péter azt mondta: ilyen kérés nem volt, de a politikai szokások szerint egy közös lista első helyét mindig a nagyobbik, a másodikat a kisebbik partner kapja. Debreczeni József a Klubrádióban azt nyilatkozta: kizárt, hogy olyan megállapodás születhet az Együtt–PM, az MSZP és a DK között, melyből kihagyják Gyurcsány Ferencet, mivel „a DK azért jött létre, hogy a gyurcsányi politikát képviselje”. Ugyanitt az MSZP-s Lendvai Ildikó azt mondta, nemcsak nem hagyható ki, de senki nem is akarja kihagyni az összefogásból a DK elnökét. A megállapodás megszületett az Együtt–PM és az MSZP között, most kezdődik a tárgyalás a többi demokratikus ellenzéki erővel. Lendvai Ildikó a szigetszentmiklósi győzelem mintájára közös választási sikerben reménykedik.
Az MSZP és az Együtt–PM szövetség egyezsége alapján a szocialisták feladata, hogy tárgyaljanak Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával (DK) – közölte Bajnai Gordon szombati, budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: ha megállapodnak, pártja támogatja az egyéni választókerületekben közös jelöltként induló DK-s politikusokat.
A Süddeutsche Zeitung véleményoldalának Profil című rovatában portré jelent meg az MSZP elnökéről Mesterházy Attila – magyar szocialista vezető az Orbán miniszterelnök elleni harcban címmel. A szerző, Cathrin Kahlweit megjegyezte, hogy a „nemhivatalos” magyarázat szerint azért nincs közös miniszterelnök-jelöltje az MSZP-nek és az Együtt–PM-nek, mert egyik szervezet vezetője sem volt hajlandó engedni a jelölt személye körüli vitában.