Kozma Imre atya pappá szentelésének 50. évfordulóját ünneplik

A dévai Böjte Csaba atya és Reisz Pál templomigazgató köszönti Kozma Imre atyát szeptember 14-én, szombaton, 11 órakor a Belvárosi (Pesti) Ferences Templomban.

A fiatalok érdeklődése sajnos azt is eredményezte, hogy jöttek a beépített emberek is. Sok egyetemistát meghurcoltak, kizártak az egyetemről a templomi jelenlétére hivatkozva. Mégis egyre többen jöttek, sőt tömegével gyóntak a fiatalok. „Akkor telt be a pohár, amikor elkezdtem a jegyesekkel és a fiatal házasokkal is foglalkozni.” – mondta Imre atya, aki a pesti ferences templomból a zugligeti plébániatemplomba került. Ott teremtette meg azt a legendás közösséget, amely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bölcsője lett.

Kozma Imre atyát, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetőjét ötven éve szentelték pappá 1963 júniusában. Ebből az alkalomból június közepén gyalogos zarándoklaton kereste fel azokat a helyeket, ahol az elmúlt évtizedekben szolgált.

A „Köszönet és Hála” zarándokút meghívásában így fogalmazott: „Hálát szeretnék adni az elhívás ajándékáért. Szeretném megköszönni az emberi találkozásokban születő istenélményeket, s a hit útját vállaló indulásokat. Szeretnék bocsánatot kérni Istentől és mindenkitől azért, amit nem tettem meg Érte, értük, amit nem jól tettem, amivel Istent és embertársaimat megbántottam, vagy megbotránkoztattam. Isten, aki ismeri törékenységemet, megbocsát. Reménykedem embertestvéreim bocsánatában is.”

Nyolc nap alatt 140 kilométernyi zarándokút kötötte össze szolgálati helyeit. Az elhívás ajándékáért hálát adó útja június 23-án, Győrzámolyban, szülőfalujában, az első miséje helyszínén ért véget. „Úton járó lény az ember, de nem magányos vándor, maga az egyház is úton járó közösség. Az utunkon mindannyiunkra fontos találkozások várnak, és hiszek abban, hogy Istenre találunk, amikor találkozunk. Vagy felfedezzük egymásban Istent, vagy valójában nem is találkozunk” – mondta a zarándokútról. Úgy érezte jubileuma alkalmából ő keresi fel az embereket, és ne ők jöjjenek el hozzá: „Jézus azt kéri a pásztoroktól, hogy ők menjenek a bárányok után, és ne tőlük várják, hogy eltaláljanak hozzájuk.” Imre atya pontosan ezt képviselte fél évszázados papi szolgálata során.

Amikor Imre atya 1996-ban irgalmasrendi szerzetes lett, eldöntötte, hogy életét a szegény betegek szolgálatára szánja, mert fontosnak tartotta a keresztény szellemű gyógyítást ismét meghonosítani Magyarországon. „Meggyőződésem, hogy a gyógyító kultúrában az irgalmasrendi szellemiségre szükség van. Az irgalmas karizma, a hospitalitás lényege, hogy a beteg várt és szeretettel látott vendég a gyógyító intézményben.” Imre atya úgy fogalmaz: „Maradék életemet Istenes Szent János atyánk igazságára bízom: Tegyetek jót s jól, az Úrnak teszitek!”