Lépéseket tettek a gyorsabb ügyintézésért

Felülvizsgáltak a közhiteles nyilvántartásokról, valamint a nemzeti adatvagyon kezeléséről szóló jogszabályokat.

WL
2013. 09. 23. 20:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményükben azt írták, hogy a közigazgatás jelenleg ezres nagyságrendű különféle nyilvántartást vezet sokféle jogszabályi felhatalmazás alapján és technikai felépítés szerint. A mostani projektben több jogszabályt részletesen felülvizsgáltak. Az ehhez kidolgozott módszertan és oktatási háttéranyagok a későbbiekben is hatékonyan szolgálják majd a kormánytisztviselők oktatását – tették hozzá.

A projekt kiemelt célja volt a különféle nyilvántartások logikai struktúrájának egységesítése és technikai összehangolása, az adatbázisok közötti technikai, informatikai együttműködő-képesség megteremtése.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hangsúlyozta, hogy törekednek a különböző együttműködő szervezetek e-közigazgatási megoldásai közötti átjárhatóságra. Ez az Európa 2020 stratégiai program egyik fontos pontja, amelynek célja hogy a későbbiekben nemcsak az egyes uniós tagországokon belüli, hanem az országokon átívelő közigazgatási elemek is összekapcsolhatóak legyenek.

A projektben kidolgozták a nyilvántartások összehangolására, igazgatásszervezési normalizálására vonatkozó előterjesztéseket. Mindezek meghatározzák majd az általános elveket és eljárási rendeket. Ezek segítségével a különféle nyilvántartások adatfelépítése, logikai struktúrája – és ennek megfelelően átjárhatósága – egységessé válik, valamint meghonosítják a nyilvántartások technikai hierarchiájának hazánkban újdonságnak számító gyakorlatát.

A szakértők figyelemmel kísérik a többi uniós tagállam hasonló fejlesztéseit, átemelve a Magyarországon is használható legjobb gyakorlatokat, ezzel megteremtve a lehetőségét, hogy Magyarország is egyre inkább bekapcsolódhasson az európai szintű átjárhatóságot célzó fejlesztési irányzatba – írta a KIM.

A feladatokat az Új Széchenyi Terv keretén belül, A közhiteles nyilvántartásokról, valamint a nemzeti adatvagyon kezeléséről szóló jogszabályok felülvizsgálata című projektben, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, 300 millió forint támogatásból végezték el – olvasható a KIM közleményében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.