A védő szerint ugyanígy nem kétséget kizáró bizonyíték, hogy egyik-másik támadásnál az elkövetők DNS-ét azonosították a tetthelyen, például az áldozatok megkötözésére használt köteleken. Mint ahogy a védő szerint a másodrendű vádlott részben beismerő és társait is terhelő vallomása sem elegendő bizonyíték, hiszen vallomását sokszor megváltoztatta, még arról is, hogy egyáltalán kik voltak jelen a támadásoknál.
A védelem szólt arról, hogy a sértettek nem tudták személy szerint azonosítani maszkos támadóikat, az egyes vádlottakhoz köthető telefonok cellainformációiból pedig csak az következik, hogy a telefonok a tetthely környékén lehettek, de az nem, hogy bizonyosan a vádlottak voltak az elkövetők. Az is csak feltételezésekre, kombinációkra adhat alapot, de nem kétséget kizáró bizonyíték a védők szerint, hogy a vádlottaknál a házkutatásokon megtaláltak néhányat a rablásoknál zsákmányolt ékszerekből.
Az elsőrendű vádlott védője arra is felhívta a figyelmet, hogy volt a nyomozás során olyan, másfél évet előzetes letartóztatásban töltő gyanúsított, aki ellen ahhoz hasonló bizonyítékok nem voltak elegendők a vádemeléshez, mint amilyenekre hivatkozva később az ügyész már tényleges életfogytiglant kért.
A védő megjegyezte, kellő kritikával és kontrollal kell kezelni azokat az értesüléseket, amelyek a vádlotti körhöz hasonló életvitelű rendőrségi informátoroktól származnak, csakúgy mint amikor egy büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott védett tanú szolgáltat terhelő információkat. Az ügyvéd szerint nem zárható ki, hogy egyes embereket „betoltak” az eljárásba, csak „töltelékek” voltak. Az elsőrendű vádlott védője abban az esetben, ha a bíróság nem osztaná a felmentésre irányuló indítványt, azt kérte, hogy ne életfogytiglant szabjanak ki.
Az ároktői banda büntetőperének következő tárgyalásán, a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezését követően hirdetheti ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!