Néppárti üdvözlet a Fidesznek

Gyakorlatilag a nagyobbik kormánypárt összes meghatározó vezetője, sőt a kormány néhány tagja is rövid beszédekkel készül a szombati tisztújító kongresszusra.

Magyar Nemzet
2013. 09. 27. 3:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz XXV. tisztújító kongresszusát holnap tartják a budapesti Millenárison. A Magyar Nemzet birtokába jutott előzetes forgatókönyv alapján a 10 órakor kezdődő tanácskozáson – a Himnusz eléneklése után – Tarlós István főpolgármester, és Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere köszönti a több ezer résztvevőt. A küldötteken kívül meghívást kaptak ugyanis a civil és határon túli szervezetek, valamint a diplomáciai testületek képviselői is. Ezt követően felolvassák Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnökének levelét, majd a Fidesz vezetőinek felszólalása következik. Kövér László az országos választmány, Kósa Lajos a párt, Rogán Antal a frakció, míg Szájer József az európai parlamenti delegáció nevében tart beszámolót.

Fideszes források arról is tájékoztatták a lap munkatársát, hogy a szombati kongresszuson lesz egy alapszabály-módosítás is, majd – amint arról a Magyar Nemzet tegnap beszámolt – a küldöttek döntenek egy politikai nyilatkozatról. A lap információi szerint ez egyebek mellett a rezsicsökkentés védelmét is tartalmazza. (A Fidesz-frakció egyébként hétfőn dönt arról, hogy javasolja-e a lakossági díjcsökkentés alaptörvénybe foglalását.)

(Szilágyi Richárd)

További részletek a Magyar Nemzet pénteki számában

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.