Zűrzavar: eddig tartott a Jobbik és az MSZP násza

A Jobbik saját indítványt terjeszt be az Országgyűlésnek egy vizsgálóbizottság felállításáról az E.ON-gázüzletág megvásárlását érintően, s közben akciózik az MSZP is.

MNO
2013. 09. 26. 16:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP-frakció csütörtökön úgy döntött: visszavonja az előterjesztést. Közleményükben azt írták: a szélsőjobboldali Jobbikkal továbbra sem hajlandók semmilyen formában együttműködni. A szocialisták újra benyújtják a vizsgálóbizottsági kezdeményezést, de rögzítik, hogy ahhoz jobbikos képviselő nem csatlakozhat.

A Jobbik ezért hétfőn a többi országgyűlési frakció elé terjeszti saját vizsgálóbizottsági javaslatát, amelynek célja a közműcégek egykori privatizációja, valamint a jelenlegi E.ON-ügylet körüli korrupciógyanú kivizsgálása lesz. Ugyanakkor a radikális párt nem viszonozta a szocialisták ellenszenvét, hiszen nem kötötte ki, hogy nem csatlakozhatnak indítványához.

Érdekes módon a szocialistákat egészen addig nem zavarta a „rasszisták” társasága, míg több sajtóorgánum, köztük lapunk is beszámolt a nászról. Rogán Antal parlamenti felszólalásában azzal szembesítette az MSZP-t, hogy ismét megszegte ígéretét, hiszen korábban kijelentették, hogy soha nem állnak össze a Jobbikkal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.