Baja újabb kampány előtt

Gyurcsány Ferenc nem, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon viszont visszatér Bajára, hogy személyesen kampányoljanak az ellenzék közös jelöltje, Teket Melinda mellett.

Magyar Nemzet
2013. 10. 02. 3:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár az MSZP és az Együtt–PM is későbbre ígért tájékoztatást kampányprogramjáról, a Magyar Nemzet értesülései szerint Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is visszatér Bajára, hogy személyesen kampányoljanak az ellenzék közös jelöltje, Teket Melinda mellett. Gyurcsány Ferenc viszont várhatóan kivonja magát a továbbiakban a helyi küzdelmekből. A Demokratikus Koalíció (DK) aktivisták részvételével, plakátozással, telefonos és személyes megkeresésekkel támogatja Teket Melinda kampányát – közölték a pártnál.

A bajai választási bizottság tegnapi döntése szerint jövő vasárnap kell megtartani az újabb voksolást, a határozat ellen csütörtökön 16 óráig lehet fellebbezni. Mint ismert, Baján szeptember 22-én tartottak időközi önkormányzati választást, a Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en, Teket Melindára, az MSZP, az Együtt–PM és a DK közös jelöltjére pedig 406-an szavaztak. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el. A Kecskeméti Törvényszék múlt szombaton döntött úgy, hogy kampánycsendsértés miatt meg kell ismételni a szavazást a 32-es szavazókörben.

– A bajai időközi önkormányzati választáson történtek miatt távolítsák el Zsigó Róbertet a Fidesz szóvivői, Kubatov Gábort pedig a kormánypárt pártigazgatói posztjáról. Ha ez nem történik meg, akkor a Fidesz a csalók pártja lesz – közölte tegnap Karácsony Gergely. Az Együtt–PM-szövetség társelnöke szerint a bírósági döntés ugyanis nemcsak a kampánycsend megsértését mondta ki, hanem azt is, hogy a szavazók szállítása sérti a választás önkéntességét. A Bajnai Gordon vezette pártnál a lap megkeresésére közölték, hogy választási őrséget szerveznek. „Folyamatosan jelen leszünk a választókörben, háztól házig járunk, embertől emberig megyünk. Vigyázni fogunk az ott élőkre, hogy senki ne befolyásolhassa őket, senki ne tudja bűnrészessé tenni őket egy újabb választási csalásban” – írták Bajnaiék.

Bajnaiék legutóbb egy hétvégi performansszal sokkolták a közvéleményt. Az Együtt–PM és szövetségesei szeptember 29-én vasárnap ledöntöttek egy  Orbán Viktort ábrázoló szobrot, majd a Terror Házához vitték. Bajnai Gordonnak jól láthatóan nagyon tetszett a szobordöntés. A Fidesz ennek kapcsán azt közölte: a KISZ-tag Bajnai Gordon és csapata viccet űzött az 1956-os forradalmat követő kommunista terror és diktatúra által tönkretett magyar családok százezreinek emlékéből.

 

Bákonyi Ádám

A teljes cikket a szerdai Magyar Nemzetben olvashatja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.