Gyurcsány és Bajnai együtt követik Ron Werber ukázait

Bajnai után Gyurcsány is beszállt abba az agresszív kampányba, amely szerint a Fidesz választási csalásra készül.

Magyar Nemzet
2013. 10. 10. 2:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olyan választási törvényt fogadott el a Fidesz, amely a kormány számára ezer lehetőséget teremt a manipulációra, akár még a választási csalásra is – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Der Standard című osztrák napilapnak adott interjújában. A volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke nyilatkozata tökéletesen egybecseng a baloldalon hónapok óta sulykolt üzenettel, amely szerint a közvélemény-kutatások alapján magabiztosan vezető kormánypártok csalásra készülnek a jövő tavaszi parlamenti választásokon.

A miniszterelnöki székben korábban Gyurcsányt váltó Bajnai Gordon és pártja is hasonló üzeneteket fogalmazott meg. Ez azért is érdekes, mert a magyar kormányt rendszerint élesen bíráló Viviane Reding uniós biztos a szupertitkos nyári Bilderberg-konferencián a Magyar Nemzet információi szerint Bajnai Gordont is megemlítette, mint aki segíthet a jövő évi magyar választások legitimitásának gyengítésében. Úgy tudjuk, a biztos zárt körben kijelentette, támogatásuk nagy részét az Egyesült Államokból kapó magyar szervezetek biztosították arról, hogy olyan jelentéseket fognak kiadni, amelyek szerint az ország területén egyesek láttak a szavazófülkék fölé helyezett rejtett kamerákat. Erre erősít rá szerinte a választások várható tisztaságát kétségbe vonó és a „félelem légköréről” cikkező külföldi médiakampány, Bajnai pedig segíteni fog a társadalmat eluraló félelem tudatosításában. Reding hivatala csak a hír megjelenését követően néhány nappal adott ki erről cáfolatot.

Szembetűnő, hogy éppen az a baloldal és részben ugyanazok a személyek riogatnak most csalással és brutális kampánnyal, amelyek, akik korábban Ron Werber izraeli kampánytanácsadó utasításai szerint a választások előtt „háborúba” akartak indulni.

Emlékezetes a 2004-es európai parlamenti választások előtti zárt MSZP-s értekezlet, amelyre az Index.hu újságírója bejutott, és beszámolt az ott zajló lelkesítésről. Az akkor májusban kezdődő kampánnyal összefüggésben – jelenleg is a szocialisták mellett tevékenykedő – Werber arról beszélt, hogy a „háborút” az MSZP már áprilisban megindítja. Tóbiás József, a párt akkori és mostani pártigazgatója ezzel egybecsengően azt hangoztatta, hogy „ma csak katonák vannak”. – Ne legyünk szemérmesek abban, hogyan juttassuk el az üzeneteket a polgárokhoz. Ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak – tette egyértelművé eszközeiket, és hozzáfűzte azt is: „nem érdekelnek az etikai és a választási kódexek, de az ellenfél egyéni szabadságjogait tiszteljük”.

Igencsak sokatmondó, hogy Gyurcsány Ferenc a róla könyvet író Debreczeni Józsefnek azt állította: mind a „23 millió román” szlogent, mind a „köteles beszédet” az ő javaslatára, a pártelnök, Kovács László hosszú unszolása után emelték be a kampányba. Gyurcsány ennek a két akciónak tulajdonította az MSZP 2002-es sikerét. Abban a politikai elemzők is egyetértenek, hogy a választók tudatos félrevezetése valóban hozzájárult a szocialista győzelemhez. Mint ahogy abban is, hogy a választásokat számos csalásra utaló történés övezte, ám ennek ellenére az új baloldali összetételű Országgyűlés nem járult hozzá a szavazatok újraszámlálásához. A voksokat megsemmisítették.

Az elmúlt évekből egyébként bőven találni példát arra is, amikor a rendszeresen csalással riogató baloldal megsértette a kampánycsendet, a Legfelsőbb Bíróság (LB) határozatainak egy része kimondottan a most riogató Gyurcsány Ferenccel állt összefüggésben. Ilyen volt például, amikor a 2006-os választások második fordulójának napján magánszemélyek kaptak telefonüzenetet, amelyben Gyurcsány a választáson való részvételre buzdított. Ugyancsak a kampánycsend sérült azzal, hogy ugyanezeken a napokon egy MSZP-s SMS-t küldtek el többeknek is a következő szöveggel: „Húzzunk bele! Szavazzunk ma az MSZP jelöltjére. Magyarországért, a második Gyurcsány-kormányért. Add tovább!” Szintén a Legfelsőbb Bíróság mondta ki, hogy az MSZP azzal is megsértette a kampánycsendet, hogy ugyanezen voksolás első fordulóját megelőző napon regisztrált felhasználóinak kampánytartalmú hírlevelet küldött.

Az európai parlamenti választások sem maradhattak ki. Az LB kampánycsendsértőnek találta, hogy a voksolás napján Kovács László egykori MSZP-elnök, későbbi uniós biztos szerepelt az MTV egyik műsorában. Találni a sorba illő eseteket időközi választásokon is. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 2003. október végén hozott egy szavazásmegsemmisítő döntést, miután Czinke Béláné (aki kijárta a szocialista kampánykurzust) a demecseri polgármester-választáson gépkocsival az urnáig szállította a szavazópolgárokat, és így kampánycsendsértést követett el. Néhány hónappal később Kabán is meg kellett ismételni a voksolást, mert az első alkalommal az MTV regionális híradója sugárzott egy Kuncze Gábor SZDSZ-elnököt és Szili Katalin MSZP-s politikust is felvonultató műsort. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság szerint mivel a polgármester-választáson a később győztes baloldali polgármester 33 szavazattal kapott többet, mint a második helyezett, e kevés számú választót igenis befolyásolhatta a híradó.

Emlékezetes, 2006-ban egy szocialista politikus leplezte le a Hír Televízió Célpont című műsorában, milyen módszerrel csalt az MSZP a 2002-es országgyűlési választásokon. Bácsics Gyula, aki a Pest megyei Nagykátán a választási bizottság szocialista alelnöke volt, elárulta: Ron Werber magyarázta el, hogyan lehet a láncszavazást úgy kivitelezni, hogy ne legyen feltűnő. A csalás lényege: a láncban az első szavazó bemegy a szavazókörbe, fölveszi a lepecsételt szavazólapot, majd a fülkében elrakja, és csak egy üres borítékot dob az urnába. A lepecsételt üres szavazólapot pedig elviszi magával az MSZP által berendezett központba, ahol beikszelik rajta a szocialista pártot, illetve jelöltjét. A következő lefizetett szavazó ezt a már kitöltött szavazólapot viszi magával a szavazókörbe, ezt teszi be a borítékba, amelyet az urnába dob, majd a kapott lepecsételt üres szavazólapot megint csak kicsempészi. – A szavazópolgár „addig nem kapta meg a pénzét, amíg az üres cédulát nem hozta vissza” – magyarázta Bácsics. Hozzátette: az így lefizetett választópolgárokat vendégül látták, etették, itatták, és csak a szavazás végén engedték haza. Bácsics Gyula azt is elárulta: az ilyen „baloldali” szavazóknak általában kétezer forintot szoktak adni a szocialisták. Az MSZP tagadta a vádat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.