Balog Zoltán erről a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezete által szervezett országjáró kerekasztal-beszélgetés csütörtöki, törökszentmiklósi állomásán beszélt. „Ha Magyarországon a fiatalok nem látnak jövőt abban, hogy dolgozzanak és gyermeket vállaljanak, akkor nincs jövőnk” – fogalmazott.
Emlékeztetett: a kormány döntött arról is, hogy két-három éven belül minden állami gondozott gyermek családba, nevelőszülőkhöz kerül. További jelentős lépések várhatók még annak érdekében, hogy a felsőoktatási intézmények hallgatói versenyképes diplomát szerezhessenek – közölte a miniszter.
A tárcavezető azt mondta, a kormány az ezeréves Magyarország legjobb hagyományait őrző világot kínálja az embereknek, amikor pedig harcol, sohasem valakik ellen, hanem valakikért teszi. Hozzátette, a média még ma is gyakran „olyan életszemléletet próbál ránk erőltetni, amelyet nem érzünk magunkénak”. Ezzel szemben a Fidesz–KDNP azt szeretné, ha Magyarország arra hasonlítana, amilyen a „boldogabb időkben volt”. A hit, a vallás és az erkölcs olyan kultúra, amely eddig életben tartotta ezt az országot – tette hozzá.
Kiemelte: úgy sikerült megmenteni az országot a gazdasági összeomlástól, hogy közben 2011-től évente 130 milliárd forinttal több maradt a családoknál, és nőtt a fizetések reálértéke is. Emellett az elmúlt két évben 12 ezer új óvodai férőhely létesült, az iskolarendszer átalakításának fontos elemeként megvalósult a pedagógusbér-emelés, az adófizetők száma 2010 óta 1,2 millióról 3 millió fölé emelkedett, és ez idő alatt 3000-rel nőtt az utcákon szolgálatot teljesítő rendőrök száma.
A fórumon Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: a rezsicsökkentés már 2010-ben, a közüzemi díjak befagyasztásával elkezdődött, s az 120-150 milliárd forint kiadástól szabadította meg a családokat. Újabb 100 milliárd forint megtakarítást jelentett a szolgáltatói költségek áthárításának szabályozása, míg a 20 százalékos díjcsökkentés 220-230 milliárd forintot hagy az emberek zsebében.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!