Selmeczi Gabriella felhívta a figyelmet, hogy januártól szeptemberig a bruttó átlagkeresetek 3,6 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 5 százalékkal nőttek, tavaly szeptemberhez képest pedig 5 százalékos a reálbér-növekedés, vagyis a fizetések értékét nemcsak megőrizni sikerült, hanem növelni is. Hozzátette: huszonegy éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint jelenleg.
A szóvivő rámutatott: jövőre a jelenleginél is több pénz marad a munkavállalók zsebében, hiszen életbe lép a kiskeresetű családok – kalkulátorral is könnyedén kiszámolható – adócsökkentése, folytatódik a pedagógusok, valamint az egészségügyi dolgozók béremelése is, a gyed extra pedig a kisgyermekes családok jövedelmi helyzetét javítja.
„Magyarország tartós növekedési pályára lépett – fogalmazott –, így okkal bízhatunk abban, hogy 2014-ben még többen találják meg helyüket a munkaerőpiacon."
A szóvivő emellett bírálta a szocialista Tóbiás Józsefet, aki szerdán azt mondta: az állam egyre kevesebbet költ gyógyításra, ami romló színvonalú ellátáshoz, hosszabb várólistákhoz vezet és ahhoz, hogy 300 milliárd forint hiányzik az egészségügyből. Selmeczi Gabriella a szocialisták az egészségügy helyzetéről szóló szembesítő kampányára úgy reagált: saját magukat kellene szembesíteniük azzal, ami kormányzásuk idején az ágazatban történt.
Úgy folytatta: tönkretették a magyar egészségügyet, hagyták kivérezni a kórházakat, eszközből, orvosból, ápolókból kifogyni az egészségügyet. A szocialista kormányok alatt az egészségügyi dolgozók fizetése az átlagbér alatti szintre süllyedt, 400 milliárd forintot pumpáltak ki a szektorból, és ötezernél több dolgozó hagyta ott a pályát vagy ment külföldre – mondta.
„A kormányváltáskor a kórházak 125 milliárd forintnyi adósságot halmoztak fel, és ha a szocialistákon múlt volna, még a betegekkel is fizettettek volna vizitdíjat vagy kórházi napidíjat” – fogalmazott. 2010 óta azonban az egészségügy megerősödött – fűzte hozzá.
A kormány elsőként itt hajtott végre béremelést, emellett adósságrendezéssel is segítik az ágazat talpra állását. A rendszerváltás óta a legnagyobb, 300 milliárd forintos fejlesztés indult – mondta. „Százhúsz új mentőautót állítottunk munkába, és további kétszáz fog hamarosan munkába állni, huszonkét új mentőállomást építünk és hatvanat újítunk fel” – emlékeztetett.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!