Habár Mesterházy Attila lépten-nyomon a kormány sportcélú kiadásait bírálja, néhány éve, a szocialista kormányok regnálása alatt még „nagyon-nagyon fontos kérdésnek”, „nemzeti érdeknek” nevezte a sportolók felkészítését az egyesületek eredményességét. Az MSZP frakcióvezető-helyetteseként az Országgyűlésben 2007 nyarán elmondott interpellációjában azt hangsúlyozta, hogy Magyarország nagyon kevés dologban nagyhatalom, de a sportban egészen biztosan az. – Elfogadva ugyan azt, hogy az államnak nem kizárólagos kötelessége, hogy az egyesületeket anyagilag támogassa, de valahol mégiscsak nemzeti érdek, nemzeti felelősség az, hogy az egyesületek életét valamilyen formában megkönnyítse, segítse az állam, akár közvetett, akár közvetlen segítséggel – közölte.
Mesterházy hozzátette: ezen belül fontos megkülönböztetni a vidéki és a budapesti egyesületeket, hisz a vidékiek kisebb szponzorszerzési vonzerővel, kapacitással bírnak. A másik oldalról viszont – érvelt akkor – sokkal inkább sajátjának érzi egy-egy önkormányzat, helyi közösség az adott klubot, legyen szó egy szegedi, egy pécsi vagy egy nyíregyházi egyesületről, mint azokat a nagy múltú budapesti egyesületeket, amelyek ugyan egy-egy kerülethez kötődően működnek, de mégiscsak a nemzeti vagyon, a nemzeti sportvagyon részei. – Éppen ezért a budapesti önkormányzatok ugyan próbálnak segíteni, és ez a segítség egészen biztosan nagyon fontos, mégsem tekintik a sajátjuknak, hanem azt mondják, hogy Magyarország érdeke akár a Fradi, akár az Újpest, a Honvéd vagy az MTK problémájának a megoldása és a kezelése – mondta a szocialista politikus.
Választ akkor Ujhelyi István szocialista államtitkártól kapott, aki szerint a legnagyobb probléma „az egész nemzet számára fontos, mégis fővárosi működésű egyesületek kapcsán” van. Reményét is kifejezte, hogy az egyesületekkel és a fővárossal közösen jövőt is tudnak biztosítani ezeknek a kluboknak.
Ismeretes, Orbán Viktor miniszterelnök a napokban bejelentette, hogy stratégiai megállapodást kötött a kormány az MTK-val, így az 2013 és 2020 között évi 300 millió forintos támogatást ad a klubnak. Az is kiderült, hogy a kormány átvállalja hat fővárosi klub adósságát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!