4-es metró: jönnek az engedélyek

A 4-es metró mindegyik állomása megkapja az engedélyeket január végéig.

WL
2013. 12. 30. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pesti Imre az állomások és egy járműtelep bejárása után elmondta: a két hátralévő állomás a Fővám tér és a Kelenföldi pályaudvar. Mint mondta, jelenleg is ötpercenként járnak a szerelvények utasok nélkül. A Nemzeti Közlekedési Hatóság által ellenőrzött tesztüzemmód január 20-án kezdődik és március 20-áig tart.

A kormánymegbízott véleménye szerint a március végi átadási határidő biztonsággal tartható, de mindennél fontosabb az utasok biztonsága, ezért hibamentes tesztüzemre van szükség.

Utalt arra, hogy a 4-es metróról szóló első elképzelések 1972-ben születtek, az első terveket, tanulmányokat 1990-ben dolgozták ki. A vonal 2004-ben kapott vasúthatósági engedélyt, az első tervpályázat 2005-ben volt, és egy évvel később már épült a metró. Pesti Imre szavai szerint az elmúlt három évben – különösen az elmúlt két-három hónapban – felgyorsultak az engedélyezési folyamatok.

Megkapta a 4-es metró Kálvin téri állomása is a hatóságoktól a használatbavételi engedélyt, ezzel hétre nőtt azon állomások száma, amelyeket használatba vehet az üzemeltető. A Főpolgármesteri Hivatal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a DBR Metró Projekt Igazgatóság hétfői, MTI-hez eljuttatott közös közleményében azt írta: ezen a ponton kapcsolódik össze a 3-as és 4-es metró, így gyors eljutási lehetőséget kínál majd Dél-Buda és Észak-Pest, valamint Dél-Pest között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.