Egyre több munkavállaló „sorsát rendezik”

2013 után 2014-ben is folytatódnak a reálbérek emelkedését szolgáló kormányzati intézkedések.

WA
2013. 12. 15. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz szóvivője hangsúlyozta: míg az Európai Unió 28 tagállamából 12-ben csökkennek a reálbérek, addig Magyarországon nőnek. Ennek oka az alacsony infláció mellett a 16 százalékos adókulcs, a családi adókedvezmény, valamint a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremelése.

 

 

Hangsúlyozta, hogy jövőre mindezek mellett a kiskeresetű családok adócsökkentése, a gyed extra bevezetése, a minimálbér emelése, a pedagógusok béremelésének folytatása, valamint a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók béremelése növelheti a reálkereseteket.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott: az ország tartósan a gazdasági növekedés pályájára állt, és a „Gyurcsány-Bajnai-kormányokkal szemben látszik a fény az alagút végén”. Jelenleg 21 éves csúcson van a foglalkoztatás, csökkennek az adók, nőnek a bérek és mindezt a kormány nem hitelből fedezi. Kiemelte, hogy a kormány minden munkavállaló bérét rendezni akarja, de ezt lépésről lépésre tudja megtenni.

Kérdésre válaszolva beszélt arról is: a bukott baloldal kormányra kerülése esetén emelné az adókat, csökkentené a minimálbért és eltörölné a családi adókedvezmény rendszerét. Éppen ezért szerinte a baloldal programja a legveszélyesebb a munkavállalókra nézve, és a szakszervezeteknek a legfontosabb dolguk, hogy erre figyelmeztessék a munkavállalókat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.