Kettős állampolgárság: erre senki nem számított

Senki nem számított arra, hogy néhány év alatt ilyen sikeres lesz ez a lehetőség a magyarság körében.

NT
2013. 12. 05. 13:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hoppál Péter kormánypárti szóvivő csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján közölte, kilenc évvel korábban ezen a napon a szocialisták és Gyurcsány Ferenc uszítására fájdalmas eredménnyel zárult a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. Az új Országgyűlés 2010 májusában a kettős állampolgárság törvényi biztosításával begyógyította az ekkor keletkezett sebeket, a félmilliomodik külhoni magyar eskütételével pedig gyászból ünnepnappá változott december 5. – fogalmazott a szóvivő. A politikus azt mondta, az elmúlt évek állampolgársági eskütételei bebizonyították, „mindannyiunkat erősebbé, nem pedig gyengébbé tett az, hogy magyar a magyarnak testvére lehet”.

Szólt arról is, volt olyan idő, amikor ennek ellenkezőjét próbálták bebizonyítani hazugságokkal, gyűlöletkampánnyal. Emlékeztetett, hogy az MSZP és Gyurcsány Ferenc 2004-ben nyíltan a külhoni magyarság ellen kampányolt, magyart a magyar ember uszított. „A bukott baloldalon pedig azóta semmi sem változott, hiszen az eltelt kilenc év ellenére még mindig ugyanazok vannak együtt, akik akkoriban hazudtak” – fogalmazott.

A Fidesz szóvivője kiemelte, az MSZP elnökének tanácsadója az a Lendvai Ildikó, aki nemrég azt nyilatkozta: nem tévedett a baloldal, amikor nemet mondott a külhoni magyarokra. Hiller István korábbi oktatási miniszter pedig győzelemként értékelte az akkori népszavazás eredményét – mondta Hoppál.

A kormánypárti politikus kitért Szanyi Tibor szocialista képviselőre is, aki ma is rendszeresen uszít a külhoni magyarok ellen, néha románoknak is nevezi őket. A baloldalon emellett megtalálható az a Kuncze Gábor, akinek volt pártja „nyílt magyarellenes kampányt folytatott, amíg létezett”, továbbá Gyurcsány exkormányfő, aki szerinte ma is „ugyanazt a hazug gyűlöletkampányt” folytatja, mint 2004-ben, és a külhoni magyarokat „ma is megfosztaná a nemzethez tartozás élményétől”.

Hoppál megjegyezte még, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök ebben a kérdésben mindig „sumákolt, lapított”, és soha nem kért bocsánatot a külhoni magyaroktól.

A Fidesz ezzel szemben kormányra kerülése után az elsők között, még a kabinetalakítás előtt hozott törvényt a kettős állampolgárságról, amit az alaptörvényben meg is erősített, kimondva: az ország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határokon kívül élő magyarok sorsáért.

A szóvivő kérdésre válaszolva elmondta, a kettős állampolgárság elfogadásának idején a legvérmesebb becslések is arról szóltak, hogy az első években 200-250 ezren folyamodhatnak magyar állampolgárságért. Elmondása alapján senki nem számított arra, hogy néhány év alatt ilyen sikeres lesz ez a lehetőség a magyarság körében.

Csütörtökön ünnepélyes keretek között tette le az állampolgársági esküt az ötszázezredik külhoni magyar kérelmező, Böjte Csaba ferences szerzetes (a vele készült interjúért kattintson ide) és édesanyja, Böjte Julianna Budapesten. Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben rendezett eseményen úgy fogalmazott: hosszú idő után 2010-ben végre sikerült leverni azt a lakatot Magyarország kapujáról, amelyet a 20. század helyezett rá. A nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes a magyar nemzet közjogi egyesítése ünnepének nevezte ezt a napot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.