– Számos egészségpolitikai intézkedés történt május óta, amikor utoljára beszélgettünk. Melyiket emelné ki ezek közül?
– Lehet, meglepő, amit mondok, de az első helyre azt tenném, hogy most már a kezelőorvos látja, betege az egészségbiztosító terhére milyen ellátásokat vett igénybe. Ezt a lépést, amely részét képezte az egészségügyi elektronikus szolgáltatások fejlesztésének, azért emelném ki, mert középtávon forradalmasítani fogja az ellátásokat, a megelőzést. Körülbelül negyed-fél év múlva a páciensek azt fogják észrevenni, hogy nem küldik el őket ismételten laborvizsgálatra. Ez idáig ugyanis a háziorvos nem látta a kórházi laboreredményeit, de erre most majd lehetőség nyílik. A következő helyre az egészségügyi dolgozók megtartása érdekében hozott intézkedéseket tenném. Hatalmas eredmény, hogy elvégeztük a második finanszírozásemelést az alapellátásban, a második általános béremelést, továbbá az idén is el tudtuk indítani a rezidensösztöndíjakat. A kórházi fejlesztéseknek szintén nagy jelentőséget tulajdonítok. A nem dohányzók védelméről szóló törvény első hatásai ugyancsak pozitívak, s hoztunk egy olyan szabályt – a transzzsírrendeletet -, amely több ezer életet ment majd meg.
– Az egészségügyi dolgozók béremelése kapcsán azt mondta, a bérrendezés jövőre sem állhat le. Mikorra várható a következő intézkedés, kik lesznek előnyben részesítve?
– A következő lépésként mindenképpen az alapellátás finanszírozásemelése szerepel a naptárunkban. Arról, hogy ezt miként fogjuk végrehajtani, még zajlanak az egyeztetések, de az már biztos, hogy ezt meg fogjuk lépni.
– Utóbbira már az idén is sor került, a szakma ugyanakkor nem fogadta kitörő örömmel. Szerintük az erre szánt összegből érdemben továbbra sem lehet az ellátás minőségét javítani és a béreket emelni, s a már régóta sürgetett generációváltás sem oldható meg.
– Én annak csak örülök, ha drukkolnak nekünk, hogy folytassuk az intézkedéseket. Mindent meg is teszünk ezért. Ugyanakkor egy gazdasági világválság idején azt is nézni kell, hogy 2002 és 2010 között nem volt általános béremelés, míg a mostani ciklusban kétszer is emelhettük a fizetéseket.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!