Megnevezi egyéni jelöltjeit a Fidesz

Hétfőn bemutatják a pártszövetség 2014-es országgyűlési választáson induló 106 egyéni jelöltjét

Szilágyi Richárd
2013. 12. 07. 5:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

December 9-én, vagyis jövő hétfőn kerül sor arra az országos választmányi (OV) ülésre, ahol hivatalosan is eldől, kik indulnak egyéniben a jövő évi országgyűlési választásokon a Fidesz–KDNP pártszövetség színeiben. A lap munkatársát fideszes források arról is tájékoztatták, hogy – az alapszabály rendelkezésének megfelelően – ekkor áll fel az úgynevezett Választási Egyeztető Bizottság (VEB), amely gyakorlatilag átveszi az országos elnökség hatásköreit a 2014-es választásokig. – A Fidesz ezzel lényegében szervezetileg átáll a kampányműködésre, bár hivatalosan még nem lehet a kampány elindításáról beszélni – hangsúlyozta a párt választási előkészületinek részleteit ismerő forrásunk. A VEB – amely a jelöltállítás sikerének előmozdítása érdekében alakul meg – hivatalosan nyolc tagból áll majd. A Fidesz alapszabálya szerint a bizottság tagjai: a szövetség elnöke, az országgyűlési képviselőcsoport vezetője, az országos választmány elnöke, a kampányfőnök, az elnökség által delegált egy fő, az országos választmány által delegált két fő, valamint az Európai Néppárt magyar európai parlamenti delegációjának vezetője. Ez nevekre lefordítva azt jelenti, hogy biztosan a VEB tagja lesz Orbán Viktor (pártelnök), Rogán Antal (frakcióvezető), Kövér László (OV-elnök) és Gyürk András (kampányfőnök). A fennmaradó helyek a többi jelölt személye egyelőre nem ismert.

A Fidesz jelöltállításának hivatalos menetrendjéről szintén a Magyar Nemzet számolt be. A lap október közepén írta meg, hogy a Fidesz–KDNP december 9-ig véglegesíti a 106 egyéni választókerületben induló képviselőjelölt névsorát, míg az országos listát várhatóan 2014. március 14-ig fogadják el a párt vezető testületei. November első felében pedig – Kósa Lajos tájékoztatása alapján – arról adtunk hírt, hogy a Fidesz elnökségében kiosztották a 2014-es országgyűlési választások kampányával kapcsolatos feladatokat.

A teljes cikket a szombati Magyar Nemzetben olvashatja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.