Felháborítónak, egyenesen visszataszítónak nevezte tegnap a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy a Gyermekrák Alapítvány vezetője a hírek szerint magáncélra használta a szervezet egyik mentőautóját. Kocsis Máté úgy fogalmazott: mindennek a legalja, hogy a beteg gyermekek szállítására szolgáló járművet valaki magánhasználatra vegye igénybe azért, hogy elkerülhesse a dugókat. Véleményük szerint ez morálisan elfogadhatatlan, civilizált országban pedig következménye kell, hogy legyen, ezért a rendőrség mielőbbi vizsgálatát sürgetik.
A kormánypárt emellett szigorítaná az alapítványokra vonatkozó jogszabályokat is. Jó szándékú emberek tízezrei ugyanis azért utalják át az alapítványnak adójuk egy százalékát – fejtette ki –, hogy segítsenek egy olyan szervezetnek, amelynek tevékenységét társadalmilag hasznosnak tartják. Úgy néz ki, hogy ezt nem mindig arra használják fel, közölte Kocsis Máté.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt is leszögezte, hogy a legtöbb ilyen üggyel foglalkozó alapítvány tisztességesen és becsületesen végzi a munkáját. Ez a mostani eset viszont nekik is okozhat kárt. A kormánypártok ezért olyan jogszabály-módosításokat szeretnének kidolgozni, amelyek ezeket a szervezeteket is védik, elfogadhatók számukra, és képesek a visszaéléseket kiszűrni. Ezért januárban a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja konzultációt fog kezdeményezni alapítványokkal. Kocsis véleménye szerint az alapítványi bevételek elköltésének szabályait kellene áttekinteni, ezért értelemszerűen az alapítványokról szóló jogszabály megváltoztatása és adott esetben a számviteli törvény módosítása is szóba kerülhet. – Sem az állam, sem az adófizetők nem tolerálhatják, hogy a közpénzekkel bárki is így bánjon – utalt a fideszes politikus a Gyermekrák Alapítvány esetére.
Az érintett alapítvány a napokban került az érdeklődés középpontjába, amikor az Index.hu nyilvánosságra hozott egy videót, amely szerint reggelente az adományokból vásárolt betegszállító autóval teszi meg a Gyermekrák Alapítvány elnöke a háza és munkahelye közti távolságot. A felvételekből kiderült, hogy az alapítványi vezetőt szállító jármű a megengedett sebességet meghaladva, a villamossínen és a buszsávban kerülte ki a reggeli dugót. Balogh ugyanakkor korábbi megkeresésünkre tagadta, hogy magáncélra használná az autót. Közben az is kiderült, hogy a minél hathatósabb segítség helyett a Gyermekrák Alapítvány évek óta pénzt gyűjt a számláján, amelyen már 850 millió forint halmozódott fel. Balogh ezt már elismerte kérdésünkre, és arra hivatkozott, hogy a terveik között szerepelt egy saját kórház felállítása, ezért nem költötték el a kapott adományokat.