Vasárnap estig várja az ajándékokat a Mikulásgyár

A karitatív akció keretében eddig közel húszezer ember adta le ajándékait.

KG
2013. 12. 22. 10:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezők vasárnapi közleménye szerint az utolsó napon az első adományt a Belügyminisztérium nevében Kontrát Károly parlamenti államtitkár küldte a Mikulásgyárba. A Mikulásgyárba több mint ötven cég küldött önkénteseket, közel hétszáz civil vállalati dolgozó kapcsolódott be a munkába.

Az adományokat a Magyar Vöröskereszt juttatja el a legrászorultabbaknak. A szervezet országszerte 611 önkéntest és 116 munkatársat mozgósított az akció idejére. A logisztikai munkálatokba a Magyar Posta is bekapcsolódott, így sokan a helyi postahivatalok segítségével ingyenesen juttathatták el csomagjaikat a Mikulásgyárba.

A közlemény szerint a nagy érdeklődésre tekintettel a Mikulásgyár által üzemeltetett 150 gyűjtőpont közül hétfőn egész nap és kedden délelőtt Budapesten, a Mammut II-ben a Magyar Vöröskereszt munkatársai még fogadják az ajándékokat. A karitatív akció december 6-án indult.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.