Biztonságosabbá tenné Pécset a Fidesz

Fejlesztenék a kamerarendszert, támogatnák a polgárőrséget és a mezőőrséget.

VZ
2014. 01. 21. 13:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hoppál Péter azt mondta, Pécs közbiztonsági statisztikái ugyan jónak számítanak, az emberek szubjektív biztonságérzete a rablásokról, támadásokról szóló negatív híradások miatt az utóbbi időszakban romlott.

Ennek és Pécs közbiztonságának további javítása érdekében dolgozta ki a párt városi elnöksége azt a javaslatcsomagot, amelyet eljuttatnak Páva Zsolt polgármesternek és a rendőrségnek. A javaslatok szerint a párt tovább bővítené Pécs jelenleg harminchat pontján szolgáló térfigyelő kamerahálózatát újabb 12-15 készülék kihelyezésével önkormányzati költségvetésből.

Hoppál elmondta: a számítások szerint így nagyjából 15 millió forint felhasználásával a külsőbb területekre, elsősorban Uránvárosba, a hatvanezres panelházas városrészbe, Kertvárosba és a bűnügyi szempontból fokozott figyelmet követelő keleti városrészbe kerülhetnek ki berendezések.

Egy másik javaslat alapján az önkormányzatnak a későbbiekben tovább bővíthető, egyelőre ötmillió forintos pályázati keretet kellene nyitnia a Pécsen működő polgárőrszervezetek eszközbeszerzéseinek támogatására. A városvezetésen keresztül a pécsi rendőrségnek azt javasolja a Fidesz, hogy fokozza az utcákon szolgáló gyalogos járőrök számát, különösen a külső városrészekben.

Hoppál elmondta: olyan járőröket látnának szívesen, akik rendszeresen egy adott helyszín közelében mozognak, a környéken lakók megszólíthatják őket. Ennek feltételeit az önkormányzat ingatlanok kedvezményes felajánlásával támogathatná is a párt szerint.

A Fidesz elnöksége azt is szeretné elérni, hogy hétvégenként az éjszakai órákban a népszerű pécsi szórakozóhelyeken is fokozza a rendőrség jelenlétét, gondoskodjon ellenőrzésekről, felügyeletről. A párt szerint mindezek mellett pedig a Pécs környéki településeken jelenleg formálódó mezőőrséggel is szorosabb viszonyt kellene kialakítania az önkormányzatnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.