Videofelvétel is tanúskodik róla, hogy 2010-ben még nemzeti stratégiai ügynek nevezte a paksi bővítést Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök a Paks Tv-nek nyilatkozott a beruházás fontosságáról és Mesterházy Attilával látogatott el az erőműbe. A szocialisták ráadásul olyan hitelfelvételt terveztek, amely jelentősen növelte volna hazánk pénzügyi kitettségét és tulajdonrészt is adtak volna a befektetőknek.
A 2010 februárjában a Tolnai Népújság által közölt és a mai napig elérhető cikkben az Együtt–PM Szövetség vezetője azt fejtegeti: fontos szerepet játszik hazánk biztonságos energiaellátásában, lehetőséget teremt az olcsó villamos energia előállítására és arra, hogy Magyarország energiatermelése minél kevésbé szennyezze a környezetét. Mint mondta, ugyanazok az érvek szólnak az erőmű bővítése mellett, amelyek az építésére ösztönöztek.
A WikiLeaks által közzétett iratokból kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként már 2008-ban arról beszélt, hogy egy vagy két reaktor építésével kell bővíteni az erőművet a szocialisták viszont – mint az nagykövetségi táviratokból kitűnik – nemzetközi hitelintézetektől, például a Világbanktól és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól vettek volna föl piaci kamatozású hitelt a beruházáshoz, ami az ország pénzügyi kitettségét sokkal inkább növelte volna.
Áder János államfő múlt vasárnap közleményben tudatta, hogy április 6-ára tűzte ki az országgyűlési választást. A baloldalon munkához látott a kampánystáb, ám miközben a Werber-csapat közös arculatban gondolkodik, Bajnai Gordoni egyéni akcióval próbálja felhívni magára a figyelmet. Az Együtt–PM Szövetség vezetője az Országgyűlés kezdete előtt demonstrációval szeretné felhívni magára a figyelmet. Közben azonban kiderült: meghiúsulhat az Együtt–PM Szövetség népszavazási kezdeményezése a paksi atomerőmű bővítéséről, ugyanis az ügyben a Nemzeti Választási Bizottsághoz benyújtott kérdéseket – a Magyar Hírlap szerint – visszavonták.
Ron Werber ismét aktív szereplője lesz a baloldal választási kampányának. Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnökének tájékoztatása szerint kedden közös arculatról határoztak, valamint arról, hogy az egyes pártok identitását ugyan megtartják, de a kommunikáció mégis koordinált lesz. Ron Werberrel kapcsolatban azt mondta, hogy a szocialistákat segítő izraeli kampányguru feladata elsősorban a rendezvényekkel, a dizájnolással és Mesterházy Attila megjelenésével kapcsolatos.