Schiffer azt mondja, az LMP készen áll

Schiffer András azt mondja, hogy az LMP készen áll a „tavaszi áprilisi hadjáratra”.

LR
2014. 01. 25. 14:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az LMP-nek mind a 106 egyéni választókerületben megvannak a jelöltjei, és a párt számításai szerint ők indítják egyéniben a legtöbb, szám szerint 22 női jelöltet – jelentette be Schiffer András társelnök a párt kétnapos jelöltállító kongresszusán szombaton, Budapesten. Schiffer András úgy fogalmazott, 106 olyan jelölttel vágnak neki a „tavaszi, áprilisi hadjáratnak”, akik hitelesen fogják képviselni a párt politikáját. Szél Bernadett, az LMP másik társelnöke azt mondta, az elmúlt négy év sok kihívással szembesítette őket, de egyben ez volt az a négy év, amely a pártjukat megerősítette. Egy párt erejét önmagában nem az mutatja meg, hogy milyen körülmények között kell dolgoznia, hanem az, hogyan tud a kihívásokra válaszolni – hangsúlyozta.

Mint ismert, az elmúlt időszakban két ismert LMP-s politikus – Osztolykán Ágnes és Vágó Gábor – jelentette be, hogy nem kívánnak tovább politizálni.

Meszerics Tamás közpolitikai ügyvivő vezeti majd az LMP Európai parlamenti (EP) listáját - döntött a párt kétnapos, jelöltállító kongresszusa szombaton Budapesten. A döntésről Schiffer András társelnök tájékoztatta az MTI-t. A politikus elmondta, hogy az este során tovább folytatódnak a szavazások az EP-lista 2-6. helyéről, az országos parlamenti lista vezetőjéről, illetve 2-7. helyéről. Az eredmények vasárnapra várhatóak, ahogy vasárnap döntenek az országos lista 8-30. helyeiről is.

Az LMP 27. kongresszusa az országgyűlési és az európai parlamenti (EP) választási listákon kívül elfogadja a párt választási programját is. A rendezvényen bemutatkoznak azok a politikusok, akiket korábban az országgyűlési választási lista első harminc helyére jelöltek. Miután akkor még nem állítottak fel közöttük sorrendet, a szavazásra jogosult résztvevők döntenek a listavezető személyéről, és arról, hogy a harminc jelölt a lista melyik helyére kerüljön. Arról is szavazni fognak, hogy állítanak-e miniszterelnök-jelöltet. Emellett megerősítik a jelöltségét azoknak az egyéni választókerületekben induló politikusaiknak, akiknek az esetében ezt még nem tették meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.