A családok megerősítése a cél

A Fidesz-KDNP pártszövetség célkitűzése, hogy a családokat anyagilag és erkölcsileg is megerősítse.

WA
2014. 02. 09. 14:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dél-zalai város polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyed extra védelmében aláírásgyűjtést indítottak, mert meglátásuk szerint a szocialisták és szövetségeseik „nemcsak a családi adórendszert, a családi adókedvezményt, a rezsicsökkentést törölnék el, hanem a gyed extrát is elvennék a családoktól”, ha hatalomra kerülnének. Erre a szándékra az a bizonyíték, hogy az ő politikájuk korábban is a pazarlásról és a megszorításról szólt, aminek mindig a családok látták kárát – hangsúlyozta Cseresnyés Péter.

A képviselő felidézte: Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának vezetője korábban arról beszélt, hogy kormányra kerülésük esetén eltörölnék a gyed extrát. A Gyurcsány-kormány megszorításaink többsége is a családokat érintette, Bajnai Gordon pedig miniszterelnökként „elvette” a 13. havi családi pótlékot és nyugdíjat.

A Fideszben a gyerek az első, meg kell becsülni a gyermeket nevelő szülőket, ezért vezették be a családi adórendszert és az alacsony adókulcsot – jelentette ki Cseresnyés Péter.

Dömötör Mónika, a Fidesz Zala megyei nőtagozatának elnöke úgy fogalmazott: a gyed extrának köszönhetően egy anyának „nem kell választania karrier és gyermek között”. Ez a családtámogatási forma ösztönzi a gyermekvállalást, hiszen testvér születése esetén a 2014 előtt született gyermekre is igénybe vehető. Többletjövedelmet is jelent a családoknak, mert a családi adókedvezménnyel „kétszeresére vagy akár háromszorosára növekedhet az a jövedelem, ami a családoknál marad” – mondta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.