Bocsánatkérésre várva

Mély és széles körű felháborodást váltott ki a jászok közt a balliberális összefogás kampánygyűlésén elhangzott rasszista megjegyzés.

Győr–Horváth
2014. 02. 26. 2:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Félszázan tüntettek a jászberényi MSZP-iroda előtt kedd reggel a miatt a jászokra nézve rasszista kijelentés miatt, amely a napokban hangzott el a balliberális összefogás jászberényi kampánygyűlésén. A múlt szerdai rendezvényen, ahol Bajnai Gordon, az Együtt–PM vezetője és Szekeres Imre szocialista politikus is jelen volt, Magyar Levente, a város korábbi SZDSZ-es polgármestere úgy fogalmazott: hogy megőrizzék a földet, a jász családok sokszor egymás között házasodtak, ez belterjességhez vezetett, ami „genetikailag elég sok problémát okozott”.

A kijelentés mély és széles körű felháborodást váltott ki a jászok közt – értékelte a kialakult helyzetet kedden a tüntetésen Szabó Tamás, Jászberény polgármestere, jelezve, az egyetlen dolog, amit Szekeres Imre tehet a történtek nyomán, hogy bocsánatot kér a teljes jászságtól. A politikus az egybegyűltek előtt felolvasta azt a nyílt levelet, amelyet a balliberális összefogás pártjainak, személy szerint Mesterházy Attilának, Bajnai Gordonnak és Gyurcsány Ferencnek címeztek a tüntetés szervezői. Ebben hangsúlyozták, hogy a jászok nem voltak, és ma sem belterjesek, nem örököltek semmilyen genetikai problémát. „Kikérjük magunknak, hogy a politikusok igaztalan kijelentéseket tegyenek és megalázó véleményt formáljanak rólunk, s hogy megbélyegezzenek minket. Ezeket a kijelentéseket és az ezeket hangoztató embereket mi rasszistának tartjuk” – fogalmaztak. Nyomatékosították, bocsánatkérést várnak a gyűlésen részt vevő pártoktól és politikusaiktól is, s hogy Bajnai Gordon, Szekeres Imre és Gedei József, a Demokratikus Koalíció helyi vezetője is határolódjon el a volt jászberényi polgármester kijelentéseitől. A levelet már a helyszínen többen aláírták.

A minap az MSZP és a Magyar Liberális Párt sajtófőnöke is azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, nem tartják a jászokra nézve sértőnek Magyar Levente szavait. – Nagyon szerencsétlen kijelentés volt Magyar Levente részéről, ami sérthette azoknak az önérzetét, akik őt tizenhat éven keresztül polgármesterükként tisztelhettek – mondta a lapnak az ügyre reagálva Kis Zoltán volt SZDSZ-es politikus, aki Jászberénynek korábban tizenkét évig egyéni, majd hat évig listás képviselője volt. Hangsúlyozta, feltételezi, a sértő mondat csak véletlenül hangzott el, úgy véli azonban, a kijelentésért ettől függetlenül bocsánatot kellene kérnie Magyarnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.