Megváltozott munkaképességű embereket vett fel a rendőrség

A következő hetekben újabb negyven ember állhat munkába.

MD
2014. 02. 17. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár a főkapitányságon rendezett állománygyűlésen elmondta, az elmúlt évek egyik legnehezebb feladata volt a megváltozott munkaképességű emberek korábban pazarló és gyenge hatékonysággal működő foglalkoztatási rendszerének átalakítása.

A kormány bevezette a rehabilitációs kártyát, amely úgy teszi lehetővé a nyílt munkaerőpiacon tevékenykedő vállalkozások számára a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, hogy nem kell megfizetniük utánuk a szociális hozzájárulási adót. Ma már több mint 22 ezren dolgoznak így – közölte az államtitkár. Hozzátette: harminc és fél ezer ember pedig akkreditált munkahelyen dolgozik. Az Új Széchenyi Terv keretében 11 milliárd forintos pályázati támogatással 2500 ember képzése, valamint ötezer ember átmeneti foglalkoztatása kezdődött meg – tudatta Soltész Miklós.

Kovács István országos rendőrfőkapitány-helyettes közölte, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság elsőként vállalta, hogy részt vesz a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjában.

A szigorú alkalmassági vizsgálaton kiválasztott munkavállalók átlagosan kilenc és fél hónapig vehetnek részt az uniós támogatással megvalósuló programban. A munkavállalók háromhetes tréning után különböző területeken kezdenek el tevékenykedni: adatrögzítőként, ügyfélszolgálati munkatársként, adminisztrátorként, raktári segítőként. Tevékenységüktől elsősorban a bűnügyi és közrendvédelmi területen szolgáló rendőrök adminisztrációs terheinek csökkenését várják – mondta az ezredes. Hozzátette: ezzel szakképzett rendőri munkaerő szabadul föl, és az ügyintézés is gyorsul.

Kovács István bejelentette, a rendőrség országos program indítását tervezi a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjára. A megváltozott munkaképességű dolgozók bére heti húszórás munkakörben bruttó 73 ezer forint lesz havonta, és továbbra is kapják az átlagosan 42 ezer forintos rehabilitációs ellátást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.